Kínán és Amerikán a világ szeme
Miközben sok feltörekvő országban még a járvány első hullámával sem birkóztak meg, az utóbbi napokban ismét aggasztó adatok érkeznek Kínából. Az új megbetegedések egyelőre nem érik el a korábbi szintet, de az problémás, hogy ismét egy nagyvárosra – ezúttal Pekingre – koncentrálódnak.
A szakemberek arra gyanakodnak, hogy Európából került vissza a fertőzés az eredeti kiinduló országba, a hatóságok egyelőre igyekeznek csírájában elfojtani a vírust, az iskolák első három évfolyamán máris felfüggesztették a tanítást.

Az elmúlt napokban már napi 70 ezer tesztet végeztek a kínai fővárosban, és ezek folytatódnak. A kormány azt tervezi, hogy akár mind a 22 millió pekingi letesztelését elrendelheti, ahogy a korábbi gócpont, Vuhan esetében tették. Akkor a 11 millió ember tesztelése két hétig tartott, vagyis
A gazdaságnak sem mindegy, lesz-e második hullám
- Mi folyik az USA-ban és Kínában?
- Ez már a második hullám?
- Még hónapokig csak találgathatunk
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!