pf_informatikus_768gettyimages-973718714-20200712
Gazdaság

Még mindig kevés nő dolgozik az informatikában, pedig szükség lenne rájuk

Portfolio
Csúcsokat döntöget az informatikushiány, nem csak Magyarország, de az egész kontinens küzd ezzel a problémával. Szakértők szerint vannak még tartalékok a társadalomban, azaz lehetne még találni "képeznivaló" szakembereket, csak el kell velük hitetni, hogy képesek rá.

Jelentős munkaerőhiánnyal küzd az informatikai szektor, a magyar cégek mindent megtesznek annak érdekében, hogy felkutassák az úgynevezett társadalmi tartalékokat, mint például a nőket.

IT területen jellemzően még alacsonyabb a női munkavállalók aránya, itthon ez 5-10 százalék körül alakul, miközben számos kutatás bizonyítja, hogy a vegyes csapatok hatékonyabban működnek, jobb a csapaton belüli dinamika

- mondta el a Pénzcentrumnak Varga-Baráth Barbara, a Green Fox Academy cégvezetője, aki hangsúlyozta,  az IT vállalatok is kifejezetten nyitottak arra, hogy több női fejlesztőt vegyenek fel.

Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley budapesti technológiai divíziójának operációs igazgatója a portálnak elmondta,  tapasztalata szerint a fiatal lányok sokszor úgy gondolják, hogy nem érdemes ilyen pályákban gondolkodniuk, és ha nem kapják meg a kezdő lökést, megerősítést, sokan nem is indulnak el ezen az úton. Holott a programozáshoz szükséges készségek, mint amilyen a szabályfelismerés és -alkotás, következetesség, alaposság és team-munka - nemektől függetlenek.

A cikkben a szakemberek kitérnek arra is, mi lenne a megoldás, mi kellene ahhoz, hogy több nő vegyen részt képzéseken és helyezkedjen el az informatikában, és hogy milyen lehetőségei vannak azoknak az akár kisgyermekes anyukáknak, akik örömmel pályát módosítanak. A Pénzcentrum cikkét ide kattintva lehet elolvasni.

Címlapkép: Getty Images

Kína
koronavírus orosz járvány vakcina
bull bear
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Újságíró

Újságíró
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 7.
Private Investor Day 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
Koronavírus