eu zászló
Gazdaság

Nem robbant fel az EU időzített bombája, de még hatástalanítani sem sikerült

Amikor a koronavírus tömegesen terjedni kezdett Olaszországban, aggódva figyelte a közgazdász-társadalom a fejleményeket, mi is arról cikkeztünk, hogy egy eszkalálódó válság bizony akár az ország bedőlésével járhat, ami az egész európrojekt létjogosultságát kérdőjelezné meg. Azt szinte biztosra vettük, hogy az országnak európai segítségért kéne folyamodnia, de akkor még a rövid távú problémák sem látszottak megoldottnak. Most, a koronavírus válság kilábaló szakaszában viszont már látjuk, hogy Olaszország nem csődölt be. Sőt, mintha kissé közömbösen nyugtáznák az elemzők, hogy a válság előtt sem kicsi olasz államadósság egészen hatalmassá hízik, és a két számjegyű deficittől sem fél senki. Ebben a cikkben azt járjuk körbe, hogy mi vezetett el odáig, hogy középtávon már nem kell tartanunk az ország fenntarthatatlanságától – és azt is megvizsgáljuk, hogy ez hosszú távon is igaz-e.
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet

Jogos volt a félelem

A dolgok rendkívül szerencsétlen együttállásának tűnt, hogy a járvány pont Olaszországot találta meg először. Az olasz gazdaság a pénzügyi válság óta nem talált magára, a kibocsátási szint reálértelemben még 2019-ben sem érte el a 2007-es szintet. Az alábbi ábra 2010 óta mutatja a gazdasági teljesítmény volumenét – látható, hogy az EU-hoz képest az ország semmit nem lépett előre 9 év alatt.

2019 utolsó negyedévében már zsugorodott a gazdaság, éves alapon 0,3% volt a visszaesés, és az idei évre is szűk, 0,1%-os növekedést vártak az elemzők az országban, azaz már a koronavírus előtt is jelentős problémákkal küzdött Olaszország. A munkanélküliség bár minimálisan csökkent, továbbra is 10% környékén volt a válságot megelőző években, különösen aggasztó volt az a fiatal munkaerő körében. Az állam eközben nagyon eladósodott, a GDP 134%-áig terjed az adósság 2020 elején. Az állomány összetételével is voltak gondok, egy tekintélyes része ugyanis a bankrendszer birtokában van.

Ez már önmagában is sérülékennyé teszi az országot, és ezen felül még a turizmusnak való magas kitettség is nehezíti az ország problémáját, az egészségügyi válságban ugyanis azonnali kiesést okoztak a határzárak és a lakossági óvatosság.

A fenti ábra a közvetlen GDP-hozzájárulásokat mutatja, amely szerint Olaszországban a turizmus a gazdasági teljesítménynek mindössze 4,4%-át hozza, de ez a szám nem pontos, ugyanis a beáramló külföldiek költései ugyanis megjelennek a kiskereskedelemben és a szállításban is. Különböző becslések vannak rá, hogy mennyi az ágazat teljes súlya, a legelfogadottabb arány a 13% - tehát a GDP-nek több mint tizede függ az idegenforgalomtól.

Azonnal megérezték, de gyorsan talpra álltak

Az olasz gazdaság már az első negyedévben összeroppant, az európai átlagnál sokkal mélyebb volt náluk a visszaesés, ami annak fényében, hogy pár héttel korábban jelent meg a járvány, nem meglepő. Az első negyedévben 5% feletti volt a visszaesés, második negyedév pedig ennél is jelentősebb, -17,3%-os visszaesést hozott éves bázison.

Alig volt olyan ágazat, amelyik ne lett volna érintett, de a legjelentősebb súlyú ágazat, a feldolgozóipar különösen nagy ütést szenvedett el, az ipari termelés 42,5%-ot zuhant áprilisban éves alapon.

A leginkább érintett ágazat pedig a turizmus, itt  csaknem teljes leállásról beszélhetünk, hiszen a lakossági korlátozások és a határzárak miatt a hotelek, éttermek ideiglenesen bezártak, és a kiskereskedelem, valamint a szállítás (busztársaságok, repülőtársaságok, vasúti vállalatok, taxisok) szintén elveszítették tavaszi bevételük jelentős részét. Áprilisban 92,4% volt a vendégéjszakák visszaesése éves bázison.

A munkanélküliségi adatok elsőre meglepőek voltak, hiszen az áprilisban 6,8%-ra beeső mutatónak az olasz közgazdászok még a koronavírus-járvány előtt is nagyon örültek volna. A ráta esése mögött egyszerű statisztikai tényszerűség áll: a korábbi munkanélküliek kikerültek a rendszerből, mert a korlátozások miatt nem tudtak munkát keresni, így a statisztika egyszerűen inaktívnak minősítette őket, a ráta pedig az aktív álláskeresők arányát viszonyítja az aktív állományhoz.

Ugyanezen okból az új munkanélküliek sem jelentek meg a rendszerben. Mindenesetre a fenti adatok is mutatják, hogy Olaszország egy kisebb gazdasági apokalipszist élt át az első hónapokban, és a meredek visszaesés és a rossz kilátások a jelentős eladósodottság mellett alapesetben alighanem fenntarthatatlansági problémákat is előidéztek volna. Ma azonban egyáltalán nincs ilyenről szó, sőt, az olasz állampapírok a kilábalás szakaszába érve továbbra is biztonságos befektetésnek számítanak, az olasz kormány harmadik negyedéves, 15%-os növekedést előreveítő várakozása alapján pedig úgy tűnik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

A magas adósságállományt és a jelentős visszaesést látva okkal vetődik fel a kérdés: miért nem omlott össze a végletekig eladósodott Olaszország?

Először is fontos tudni, hogy a koronavírus-válság nem csak Olaszországban, de szinte mindenhol egyedi jelleget ölt: a mély visszaesést meredek felívelés követi, azaz a kezdetben valóban megvan az a bizonyos „V alakú” kilábalás (ez már részben látszik az ipari termelés májusi és június számain). Hogy ez teljes korrekció lesz, vagy ezután azonban a kilábalás lassul, és elhúzódó szakasz következik, a következő hónapokban derül ki. Mindenesetre a kezdeti sokk jelentős részét hamar ledolgozta az olasz gazdaság is.

Az olasz gazdaságot lélegeztetőgépre kapcsolták

 A várható nagy visszaesés és a turisták kiesése az olasz vállalati szféra 95%-át kitevő kis-és mikrovállalatok csődjével fenyegetett, ami pedig jelentős mértékben lefelé tolta volna az olasz potenciális kibocsátást. Ha ez bekövetkezik, akkor még fájdalmas megszorítások árán sem biztos, hogy a kormány teljesíteni tudta volna a kötelezettségeit, azaz az államcsőd veszélye reális volt.

Olaszországnak azonnali beavatkozásra volt szüksége, és ezt meg is történt – már márciusban bejelentettek egy 25 milliárd eurós csomagot, amely akkor több volt, mint a GDP 1%-a, emellett további hitel- és támogatási garanciákat is elfogadtak. Az olasz kormány csomagját többször is kibővítette, és a végén egy nemzetközi összehasonlításban is tekintélyes összegű program állt össze.

 A fentiekben a Bruegel Intézet gyűjtését mutatjuk be a gazdaságvédelmi csomagok méretéről a GDP-arányában (a gyűjtés óta a kormány elfogadott egy újabb 25 milliárd eurós csomagot, ez több, mint az olasz gazdaság 1%-a) . Az olasz kormány közvetlen fiskális hozzájárulása tekintélyes összeg a hasonló helyzetben levő dél-európai országokhoz viszonyítva, de nem is ez adja a csomag igazi erejét: az adó-, járulékkedvezmények, egyéb halasztások a GDP 13,2%-áig terjednek, a hitel- és likviditásgarancia pedig a tavalyi kibocsátás harmadát is eléri – utóbbi kettő példátlan a fejlett világban.

Az olasz kormány tehát a világ minden pénzét hajlandó lenne elkölteni azért, hogy elkerülje a vállalati csődöket és a munkanélküliség megugrását.

A fentieket látva már érthető, hogy rövid távon miért nem okozott jelentős sérüléseket a reálgazdaságnak a válság, és a sokk ellenére miért nem következett be tömeges vállalati csődhullám, miért nem zuhant nagyot  a foglalkoztatottsági ráta.

A pénz Európából jött

Az ország fizetőképességének fennmaradásában jelentős szerepet játszott az Európai Központi Bank eszközvásárlási programja, amelynek az EKB tőkejegyzésének arányában Olaszország volt a legnagyobb kedvezményezettje.

Az eurózóna jegybankja olcsó finanszírozást biztosított az olaszoknak gyakorlatilag felső korlát nélkül, így a kormánynak lehetősége volt a fenti programok megvalósítására. Az EKB programja azonban nem csak az olcsó, hosszú lejáratú források biztosítása miatt volt fontos: az olasz kötvényárfolyamok elszállását, azaz a piaci pánikot, az ország finanszírozásának rövidtávú nehézségeit hárította el. A nagy összegű kötvényvásárlás a válság előtti szint alá tolta vissza a hozamokat, amelyek a márciusi pánikban megugrottak.

Veszteségek azért így is vannak. Az olasz és a spanyol járványhelyzet jellegében hasonló volt, de az olasz kockázati felár jóval magasabb a kötvények árazásában, mint a spanyol. A német tízéves kötvényhez viszonyítva pedig még szemléletesebb a hatás.

Az olasz gazdaság számára tehát az EKB eszközvásárlása szinte korlátlan összegű olcsó forrást biztosított, és megnyugtatta a befektetőket az ország államadósságával kapcsolatban, a reálgazdasági károkat pedig a kormány gyors és célzott intézkedései tudták sikeresen enyhíteni.

Ha a kettő közül bármelyik hiányzott volna, Olaszország szinte biztosan becsődölt volna a válság közepén.

Persze az EKB eszközvásárlásán kívül egyéb forrásokat, így például IMF-hitelt is bevonhatott volna az ország, de egészen más szemmel nézik a befektetők a valutaalap mint végső hitelező beavatkozását, és a már-már hétköznapinak tartott mennyiségi lazítást, és ez az államadósság fenntarthatósága és a kötvényhozamok szempontjából lényeges különbség. Ha egy látványos hasonlattal akarunk élni, azt mondhatjuk, hogy Olaszország eurózóna-tagság hiányában a dél-amerikai gazdaságokhoz hasonló helyzetbe kerülhetett volna.

A problémák ezzel még nincsenek megoldva

Ha a harmadik negyedévben be is indul a kilábalás, a gazdaság éves átlagban jelentős visszaesést szenved majd el, ennek mértékére különböző becslések vannak, de nagyjából 8 és 13% között szóródnak.

Ilyen mértékű visszaesés már magában is jelentősen növeli az államadósságot, a várhatóan 10-13 százalékos GDP-arányos költségvetési deficittel együtt pedig még rosszabb a helyzet, az államadósságráta év végére elérheti a 160%-ot. A munkanélküliség várhatóan bőven 10% fölött lesz.

Azzal ugyanis, hogy az EKB és a kormány együttesen megoldották az olasz gazdaság azonnali problémáit, a válság még nem múlt el. Az ipari adatokon látszik, hogy éves szinten még mindig 13,7% a visszaesés, a lakossági óvatosság és a korlátozások miatt a turizmus pedig vélhetően még hosszú hónapokig nem áll helyre. Az olasz kormány intézkedései pedig végesek, a rövidített munkaidő támogatása például októberben kifut. Ha az állami programok leállásáig az aktivitás nem áll vissza a 2019-es szint környékére, akkor a vállalati csődök egy részét csak átmenetileg sikerült elkerülni.

A hosszú távú strukturális gondok sincsenek megoldva, sőt, azokon a növekvő eladósodottság csak tovább ront. Az adósságot folyamtosan refinanszírozni kell, és ha nem indul be a növekedés – mint ahogy azt láttuk 2008 és 2020 között, akkor az olasz kormány nem számíthat a bevételek automatikus növekedésre, Strukturális gondok pedig vannak bőven:

  • a gazdaságban rendkívül alacsony a termelékenység növekedése, a vállalatok nem innovatívak, nem kompetitívek, és nem is növekszik a versenyképességet javító beruházások száma;
  • az olasz munkaerő európai összehasonlításban képzetlen, kevés a diplomás az országban, és az olaszok alig beszélnek idegen nyelvet;
  • hatalmasak a területi egyenlőtlenségek – míg Észak-Olaszország Európa legfejlettebb régiói közé tartozik, a déli tartományok a legszegényebbek között vannak;
  • a munkaerőpiaci szabályozások rugalmatlanok, szigorúak, emiatt magas a feketefoglalkoztatás és a határozott idejű foglalkoztatás, és az olasz vállalatok nem szívesen vesznek fel új munkavállalót, a munkavállalók pedig nem motiváltak, mert nehéz és költséges az elbocsátásuk;
  • a gazdaságban magas a részaránya az alacsony hozzáadott-értékű tevékenységeknek;
  • az állami szervek nem hatékonyan működnek, átláthatatlan működés jellemzi őket, magas szintű a korrupció (ez is főleg délen jellemző, ahol a kormányzat minősége különböző felmérések szerint az egyes román és bolgár régiók kormányzati minőségével van egy szinten);
  • az állami bürokrácia egyébként is túlburjánzott, a vállalkozásalapítás nehézkes, miközben az adók magasak.
  • relatíve magasak a szociális juttatások is, miközben a társadalom öregszik, a népesség fogy.

Fontos kitérnünk az EU legújabb eszközére, a Next Generations nevű válságkezelő alapra, amelynek 750 milliárdos keretéből 200 milliárd Olaszországot illeti – ez több mint az olasz GDP 10%-a. Ennek egy tekintélyes része vissza nem térítendő forrás, azaz nem növeli tovább az olasz államadósságot. A forrásokat pont a fenti problémákat orvosló szerkezeti átalakításokra adják,.

A politikai kilátások nem jók

Az olasz gazdaság stagnálásának egyik legfőbb oka az instabil politikai rendszer,  a világháborút követően egy-egy kormány 1-2 évet töltött csak ki a ciklusából. Az instabil kormányok a sorozatos politikai válságok közepette nem tudtak hatékony gazdasági reformtervet készíteni. A Next Generations keretében érkező összegek ugyan megoldhatják ezt a problémát, hiszen kötelezik az adott kormány a reformok végrehajtására, de például a szociális rendszer átalakításának vélhetően még így is lesz társadalmi és politikai költsége. Ami ezzel kapcsolatban aggasztó, az az, hogy Olaszországban a következő választáson minden bizonnyal az euroszkeptikus jobboldal kerül hatalomra – valószínűsíthető a Liga és a Fratelli d’Italia nevű szélsőjobboldali tömörülések kormányalakítása, amelyhez esetleg a centrista jobboldali Berlusconi Forza Italiája is csatlakozhat.

Címlapkép: Getty Images

ugrás, start
tőzsde, dollár, árfolyam
Az operatív törzs koronavírus tájékoztatója
hitelkonfi
szijjarto_fbvideo
kísérleti laboratórium koronavírus járvány orvos
roma_colosseum
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Gyakorlati útmutatás kezdő tőzsdések számára.
Online előadás
Aktualitások, elemzések, ötletek egy helyen.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2020. október 8.
Budapest Economic Forum 2020
2020. november 10.
Öngondoskodás 2020
2020. november 10.
Portfolio Private Health Forum 2020
2020. november 11.
Energy Investment Forum 2020
brusszel europai unio