Előfizetői tartalom

Betelt két budapesti kórház lélegeztetőgép kapacitása

Portfolio
Bár szerdai videóüzenetében azt hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő, hogy az egészségügyben rendelkezésre állnak a szükséges eszközök és az ezeket működtető személyzet is, sőt bővíteni is tudják a kapacitásokat, a Népszava csütörtöki cikke másra utal. A lap információi szerint az egészségügyi vezetés igyekszik csökkenteni a mentőszolgálatra nehezedő nagy nyomást a tesztelési protokoll változtatásával, és az Országos Korányi és Pulmonológia Intézetben, illetve a Szent László Kórházban annyi a súlyos beteg, hogy a „lélegeztető kapacitása betelt”. Utóbbi intézményben ráadásul már a szakemberek is fogytán vannak. A hírekre reagált az Emmi is, cáfolva az értesüléseket.

A lap emlékeztet arra a szerda esti magyar miniszterelnöki videóüzenetre, hogy mindenki nyugodjon meg, van elég egészségügyi kapacitás és mindenkit meg fognak gyógyítani, ehhez képest 24 órával előtte az egészségügyi vezetés arra utasította az Országos Mentőszolgálatot, hogy csak a tünetes páciensek tesztelését végezzék háznál. Ez azt jelenti, hogy a fertőzöttek kontaktjaihoz...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés