koronavírus labor maszk getty stock
Gazdaság

Milliárdokba kerül majd a több ezer lélegeztetőgép tárolása

Portfolio
Részben uniós forrásból jöhet létre a magyar lélegeztetőgép-készlet raktárbázisa – derül ki a kormány szerdai határozatából, ami a Magyar Közlönyben jelent meg. Ugyanakkor még így is 1,5 milliárd forintjába kerülhet az államnak a bázis kiépítése.
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet

A szerdán megjelent határozat szerint a raktárbázis kiépítése részben a rescEU pályázat keretében történne meg, ugyanakkor ennek önrésze is közel 1,5 milliárd forint, amit a pénzügyminiszternek november végéig elő kell teremtenie. Emellett az előfinanszírozás fedezetéül további 1,1 milliárd forintnyi költségvetési forrás megy majd a beruházásra.

A koronavírus-járvány kitörése után a kormány több ezer lélegeztetőgépet vásárolt, melyekre megítélése szerint a második hullámban szükség lehet, ezek tárolását oldhatja meg a mostani határozat.

Címlapkép: Getty Images

traders
győr
Orban Viktor keshegyre meno vitak unios tamogatas 200703
teslashutter-20171012
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. október 8.
Budapest Economic Forum 2020
2020. november 10.
Öngondoskodás 2020
2020. november 10.
Portfolio Private Health Forum 2020
2020. november 11.
Energy Investment Forum 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Online előadás
A legfontosabb indexek, részvények élő elemzése, ötletelés.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
korona_vilag