Jön az előfizetéses önvezető autó
Gazdaság

Mesterséges intelligenciával fejlesztené a közlekedést a kormány

Portfolio
Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája kiemelten kezeli a közlekedés fejlesztésének kérdését, ennek értelmében célja, hogy hazánk a mesterséges intelligencia (MI) közlekedési iparágban történő felhasználása terén az innováció formálójává és nemzetközi pilot területévé váljon – mondta Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter hozzátette, a tervezett intézkedések között szerepel – a tömegközlekedési fejlesztések mellett – a forgalomirányítás és közlekedésszervezés hatékonyabbá tétele, illetve a digitális infrastruktúra építése.
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet

A miniszter kiemelte, hogy az MI technológia széleskörű bevezetése olyan nagy kihívást jelentő, átfogó fejlesztési programokat jelent, amelyek az MI technológia felhasználásával értéket teremtenek az állampolgárok számára. Ezen transzformatív programok megvalósítása egyrészt az érintett ágazat alapos átalakulását, másrészt a széles társadalom mindennapos MI felhasználását célozzák. A cél egy olyan támogató környezet kialakítása a szabályozás, K+F+I és infrastruktúra területek együttes fejlesztésével, amely lehetővé teszi az önvezető ökoszisztéma különböző szakágainak együttes fejlődését. Ez a közlekedés területén

a MI alapú automatikus forgalomszabályozást bevezetését, a városi tömegközlekedési hálózatok és járatok optimalizálását, az utasforgalom számlálását, valamint az okos parkolási rendszerek fejlesztését foglalja magában.

A stratégia ezen túlmenően foglalkozik a közlekedésszervezési és közlekedésrendészeti szakpolitikai célkitűzések végrehajtásának kialakításával és az önvezető járművek V2V kommunikációjának javításával, amelynek köszönhetően biztonságosabbá válhat az autonóm közlekedés.

Az ITM közleménye szerint a mesterséges intelligencia használatával a jövőben a hazai nagyvárosokban a képalapú forgalomirányítási technológiák és hozzájuk tartozó kamerarendszerek kiépítésével és a feldolgozott információk alapján megvalósulhat a valós idejű forgalomirányítási tevékenység. A tömegközlekedésben a valós idejű forgalmi adatok alapján a menetrend tartására optimalizált flottakezelési megoldások bevezetésére lesz lehetőség. A felhasználók számára a valós idejű járműkövetés egy applikációs felületen keresztül válhat elérhetővé, amely dinamikusan, a forgalmi helyzet figyelemmel kísérésével előre jelzi a várható érkezési időt. A digitális infrastruktúrát az autópályák mentén wifi alapú és 5G mobilhálózaton keresztül kommunikáló jármű és infrastruktúra adatközvetítéshez telepített szenzorok biztosítják majd.

A kitűzött célok megvalósításában kulcsfontosságú szerepet játszik a ZalaZone Járműipari Tesztpálya, amely a világon elsőként nemcsak a hagyományos tesztelési követelményeknek felel meg, hanem már a tervezésénél figyelembe vették a hálózatba kapcsolt és automatizált járművek tesztelési és validációs igényeit. A létesítmény valósághű városi környezetet biztosít az 5G hálózat funkcióinak demonstrálására. Kiemelkedő értéket képvisel továbbá az a tudásközpont, amely magyarországi egyetemek kompetenciáit csatornázza egy helyre, és kínál széles körű szolgáltatás portfóliót a tesztpályát igénybe vevők számára.

Címlapkép: Shutterstock

koronavirus eurozona europai unio mentocsomag valsagkezeles pimco
korona_vilag
kotelezo maszkviseles magyarorszag szigorítas bejelentes 201022
szlovakia kijarasi korlatozas lezaras igor matovic201022
donald trump szavaz florida201022
adobevallas
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2020. november 10.
Miből lesz lakásunk, nyugdíjunk, luxusautónk?
2020. november 10.
Öngondoskodás 2020
2020. november 10.
Portfolio Private Health Forum 2020
2020. november 11.
Energy Investment Forum 2020
bezárt üzlet - koronavírus