koronavirus
Gazdaság

Koronavírus: Európa szép csendben visszatér a tavaszi útra

Portfolio
A régiónkban jelentősen romlik a helyzet, Szlovákiában és Csehországban különleges jogrendet rendeltek el, északi szomszédunkban emellett újabb szigorításokról döntöttek. Spanyolországban lezárták Madridot, a lakosság nem hagyhatja el a várost - bár ezek még nem azonosak a tavaszi szigorral, úgy látszik, a szeptemberi illúziót, amely szerint a vírust rendkívül laza szabályokkal is meg lehet állítani, elfelejthetjük.
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet

Észak-Amerikában két évig még maradhat a járvány

Ismétlődő koronavírusjárvány-hullámok fogják sújtani az amerikai régiót a következő két évben - ismertette előrejelzését szerdán a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO). A PAHO szerint az amerikai régióban eddig 16,4 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a fertőzésből eredő több mint 550 ezer halálesettel.

A régió valószínűleg "ismétlődő járványhullámokkal és -gócokkal fog szembesülni (...) a következő 24 hónapban a koronavírus elleni biztonságos, hatékony és egyenlő mértékben hozzáférhető oltóanyag kifejlesztésének és a lakosság oltási lefedettségének függvényében" - áll a PAHO irányítótanácsának 58. ülésén bemutatott jelentésben.

"A lezárásoknak és a korlátozásoknak sikerült laposítaniuk a járványgörbét és késleltetniük betetőzésüket, az embereknek azonban hamis biztonságérzetük van, és az a veszély fenyeget minket, hogy elvesztjük azokat az előnyöket, amelyekre eddig szert tettünk" - jelentette ki Ciro Ugarte, a PAHO egészségügyi vészhelyzeti programjának vezetője.

Ugarte elmondta, hogy a koronavírus terjedése továbbra is nagyon aktív az amerikai régióban, mindazonáltal sikerült eredményeket elérni a járvány elleni fellépésben, nyolc országban például 99 százalékkal sikerült növelni az intenzív osztályon lévő ágyakat.

A 15 sürgősségi orvoscsoport és a 184 alternatív orvosi helyszín létrehozása szintén hozzájárult az egészségügyi rendszer tehermentesítéséhez - közölte. Az amerikai országok egészségügyi miniszterei határozatot fogadtak el, amelyben azzal a kéréssel fordultak a PAHO-hoz, hogy továbbra is támogassa őket a járvány elleni fellépésben.

(MTI)

Koronavírus: Spanyolország lezárta Madridot, a helyiek nem hagyhatják el a várost

Madrid lakosai nem hagyhatják el a várost a szerdán bemutatott új rendelet értelmében, kivéve azokat a létfopntosságú utakat, amelyeket a rendelet kivételként felsorol - írja a Reuters. Emellett lezárják a parkokat, és korlátozzák a lakosság érintkezését is.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: a háziorvos szerint a jelenleginél kétszer többet kéne tesztelni Magyarországon

Komáromi Zoltán háziorovos szerint ma Magyarországon legalább 20-22 ezer tesztet kéne végezni, és az eredménynek 24 órán belül meg kéne lennie.

Tovább a cikkhez

Indiában október végéig nem indulhatnak újra a nemzetközi légijáratok

Indiában október 31-ig meghosszabbították a nemzetközi személyszállító légijáratok fogadására, illetve indítására vonatkozó tilalmat a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedések keretében - közölte a indiai polgári légiközlekedési főigazgatóság (DGCA) szerdán.

Ez a korlátozás nem terjed ki a nemzetközi légi teherszállításra, illetve a DGCA által kifejezetten jóváhagyott egyéb légijáratokra. A kereskedelmi járatokat márciusban függesztették fel a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében, de a belföldi légiközlekedést májust 25-én már újra elindították.

Az indiai hatóságok ugyanakkor engedélyeztek különleges nemzetközi járatokat is, amelyek május óta bilaterális megállapodások alapján üzemelnek. Az 1,3 milliárd lakosú országban 6 millió 225 ezer 763 az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 97 497 ember életét követelte a kór.

(MTI)

A holland kormány a védőmaszk viselését sürgeti

A holland kormány a védőmaszk viselését sürgeti beltéri közterületeken, annak ellenére, hogy több hónapon keresztül megkérdőjelezte annak hatékonyságát a koronavírus-járvány terjedésének megelőzésével kapcsolatban - írja az MTI.

Mark Rutte holland kormányfő szerdán a parlamentben kijelentette, hogy a légzőszerveket elfedő maszk sürgős viselését tanácsolja a lakosságnak, azokon a helyeken ahol a társadalmi távolságtartás nem lehetséges. Hozzátette: ez egyelőre nem kötelező érvényű, a hangsúly továbbra is a higiénia szabályok betartásán van.

A maszkviselés elsősorban Amszterdamban, Rotterdamban, és Hágában tanácsolt. A parlamenti képviselők többsége szerint azonban, az ezzel kapcsolatos szabályozásnak egységesnek kéne lennie minden holland régióban, továbbá a maszkviselési kötelezettséget támogatják - olvasható a Dutchnews internetes hírportálon.

Hollandia a hét elején tovább szigorította a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott intézkedéseket, amelyek között utazási korlátozások, és a vendéglátóhelyek este tíz óra utáni bezárása szerepel.

Szerdai statisztikák szerint további 3300 új fertőzöttet azonosítottak, 48 újabb korházi felvétel történt, és 13-an haltak bele a Covid-19 betegségbe.

A szomszédos Belgiumban, a közegészségügyi szolgálat adatai szerint, szerdán átlépte a tízezret a kór halálos áldozatainak száma, továbbá a héten átlagosan napi 1550 új fertőzöttet azonosítottak. A helyi sajtóban olvasható, hogy a Coronalert nevű járványnyomkövető telefonos alkalmazás szerdától letölthető a mobiltelefonokra. Az applikáció jelzi, ha a felhasználó közvetlen közelében koronavírus fertőzött tartózkodik, a telefon képernyője vörös színre vált abban az esetben, ha a felhasználó 15 percnél többet időt tölt egy vagy több fertőzött társaságában.

A britek napi félmillió koronavírus-tesztet végezhetnek

Nagy-Britannia jó úton halad annak a célnak a teljesítése felé, hogy október végéig 500 ezerre emelkedjen a naponta elvégezhető koronavírustesztek száma - mondta szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a Downing Streeten tartott szerda esti sajtótájékoztatóján elmondta: a fejenkénti napi tesztelési kapacitás már most meghaladja Németországét, Franciaországét és Spanyolországét. Hozzátette: a koronavírus-betegek kezelésére külön felépített és berendezett hét nagy-britanniai kórházban több mint kétezer ágy vehető igénybe szükség esetén.

Johnson elmondta azt is, hogy négy hónapra elegendő raktárkészlet van az egészségügyi ellátórendszer dolgozói számára beszerzett maszkokból, szemvédőkből, steril köpenyekből és az ellátáshoz alapvetően szükséges egyéb védőeszközökből.

Boris Johnson szeptember elején ismertette azt a kormányzati célkitűzést, hogy október végéig 500 ezerre növekedjen a napi koronavírus-szűrési kapacitás. A brit miniszterelnök azóta többször kijelentette azt is, hogy a kormány reményei szerint hamarosan olyan szűrőeszközök állnak rendelkezésre, amelyek akár 20 percen belül eredményt mutatnak, és így naponta több millió koronavírus-szűrés is elvégezhető lesz Nagy-Britanniában, elősegítve, hogy minél többen visszatérhessenek a normális életvitelhez.

A brit egészségügyi minisztérium szerda esti adatai szerint az elmúlt 24 órában 7108 új fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal. Ez volt a második olyan nap egymás után, amikor meghaladta a hétezret az újonnan kiszűrt fertőzések száma.

Áprilisban, a nagy-britanniai koronavírus-járvány tavaszi tetőzése idején 6500 körüli új fertőzést szűrtek ki naponta. Sir Patrick Vallance professzor, a brit kormány tudományos főtanácsadója a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban tartott szerdai sajtótájékoztatón azonban hangsúlyozta: a napi fertőzésszám jelenlegi emelkedése azt is tükrözi, hogy sokkal több a szűrés, mint tavasszal, és szinte biztos, hogy a tavaszi adatok a szűkös tesztkapacitások miatt hatalmas mértékben alábecsülték az új fertőződések akkori tényleges napi számát.

Sir Patrick kijelentette: nagyon valószínű, hogy a márciusi-áprilisi tetőzés idején egyes időszakokban valójában meghaladta a százezret az új koronavírus-fertőzések napi száma Nagy-Britanniában, ám az akkori tesztelési kapacitással ennek csak a töredéke volt azonosítható.

Abban az időszakban naponta 15-20 ezer koronavírus-szűrésre volt lehetőség; a jelenlegi napi tesztelési kapacitás megközelíti a 300 ezret. Vallance professzor szerint ezért nem lehet egy az egyben összehasonlítani az akkori helyzetet a jelenlegivel.

Nagy-Britanniában eddig 22,2 millió koronavírustesztet végeztek el; szerda estig ezek közül 453 264-nek az eredménye lett pozitív. A halálos áldozatok száma 42 143.

A szerdai adatok alapján az előző egy napban 71-en haltak meg Nagy-Britanniában a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegségben, ugyanannyian, mint az előző nap. Áprilisban voltak olyan időszakok, amikor naponta 1200-nál több halálos áldozata volt a nagy-britanniai koronavírus-járványnak.

(MTI)

Lettországban új csúcson a napi fertőzöttek száma

Lettországban rekordot döntött a napi esetszám, az utóbbi 24 órában 95 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak - közölte szerdán az egészségügyi hatóság.

Az előző csúcsértéket áprilisban mérték, akkor 48 ember kapta el a fertőzést egy nap alatt. A csaknem kétmilliós Lettországban a járvány március eleji megjelenése óta 1824 koronavírus-fertőzéses esetet jegyeztek fel, 1307 páciens meggyógyult, 37 ember azonban belehalt a betegségbe.

A szomszédos, 2,8 millió lakosú Litvániában eddig 4693 az igazolt fertőzöttek száma, és 92-en haltak meg a kórban, a gyógyultak száma 2365. Az 1,3 millió lakosú Észtországban 3371 a regisztrált fertőzöttek száma, és a járvány 64 ember életét követelte, 2605-en pedig meggyógyultak.

(MTI)

Egyre abszurdabb dolgok derülnek ki a koronavírusról: ha Ön neandervölgyi géneket hordoz, rossz hírü

Ahogy egyre több embert fertőződik meg a koronavírussal, egyre nagyobb minta áll rendelkezésre a vizsgálatokhoz. Nem meglepő, hogy egyre több információ lát napvilágot például a kockázati tényezőkről - vannak köztük egészen meglepőek is.Most épp német kutatók állapították meg, hogy magasabb a súlyos Covid-19 kialakulásának a kockázata azoknál, akik a neandervölgyi ember génjeit hordozzák.

Tovább a cikkhez

Eldőlt: hétfőtől szükségállapot lesz Csehországban

Csehországban hétfőn harmincnapos szükségállapot lép érvénybe - döntött szerda délután a kormány.

Tovább a cikkhez

Merkel 100 millió dollárt ígér a szegény országoknak koronavírus vakcinára

Angela Merkel német kancellár szerdán 100 millió dollárt ígért a fejlődő országok számára a koronavírus elleni oltáshoz való hozzáférés segítse érdekében - írja a Reuters. 

Tovább a cikkhez

Eltörölné az utazások miatti kötelező karantént a Wizz Air vezetője

A Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József szerint túl magas gazdasági árat fizetnek az országok a járványintézkedések miatt, ezért felül kéne azokat vizsgálni. A külföldi utazások után járó kötelező karantént is meg kellene szüntetni, és helyette egy minden országra vonatkozó egységes szabályozást kellene kialakítani. A vezérigazgató olasz Corriere della Serának adott interjúját a hvg szúrta ki, ebből az is kiderül, hogy mennyit fizetett ki a cég a törölt járatokért.

Tovább a cikkhez

Holnaptól vészhelyzet van Szlovákiában

Szlovákiában október elsejétől 45 napos időtartamra vészhelyzetet léptet érvénybe a kormány, az intézkedésről szerdai ülésén döntött a kabinet a koronavírus fertőzöttek számának emelkedése miatt."A helyzet további romlásának megfékezéséhez szükséges a vészhelyzet bevezetése" - indokolta a lépést Igor Matovic szlovák kormányfő még hétfőn, a Központi Válságstáb ülése után.

Tovább a cikkhez

Megint rekordot döntött az új betegek száma Ukrajnában, de nincs határzár

Gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, a közölt adatok alapján az elmúlt napon 4027 új esettel 208 959-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 64 újabb halálos áldozattal 4129-re emelkedett. Eddig 92 360-an gyógyultak meg, közülük 2110-en előző nap, ami szintén rekord. Most viszont már 112 470 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1853-mal nőtt egy nap alatt. Előző nap 51 229 tesztet végeztek el Ukrajnában, ebből 27 572 PCR-tesztet, a többi antitestszűrés volt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy egyre nő a kórházak leterheltsége. Eddig 29 666 ágyat állítottak fel az országban Covid-betegek részére, a többi egyelőre tartalékban van. Előbbieknek viszont már az 50,8 százaléka megtelt, vagyis több mint 15 ezer ágy jelenleg foglalt. Közben Dmitro Kuleba külügyminiszter szerdai online tájékoztatóján megerősítette, hogy a kormány egyelőre nem tervezi újra lezárni Ukrajna határait a külföldiek előtt. A járványhelyzet miatt bevezetett egyhónapos határzár hétfőig volt életben.  

Romániában kétezer fölé ugrott a napi esetszám

Romániában újabb rekordot döntött és meghaladta a kétezret szerdán az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések, illetve a húszezret az ismert aktív fertőzöttek száma. A stratégiai kommunikációs törzs szerdai jelentése szerint az utóbbi 24 órában újabb 2158 embernél mutatták ki a fertőzést, ami több mint másfélszerese az utóbbi két hét - amúgy is növekvő tendenciájú - átlagának. 

Az utóbbi napon 33 koronavírusos beteg halt meg. A járvány eddig 4825 áldozatot követelt Romániában, 126 koronavírusos román állampolgár pedig külföldön vesztette életét. Az ismert aktív esetek száma szerdán meghaladta a húszezret. Az utóbbi 24 órában a hétköznapi átlagnál valamivel több, 26 ezer koronavírus-tesztet végeztek Romániában: ezek 8,6 százaléka igazolt fertőzést.

Szlovéniában újabb rekordot döntött, Horvátországban tovább nőtt a fertőzöttek száma

Szlovéniában újabb napi rekordot döntött, de Horvátországban is nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint kedden 203-mal 5690-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A járvány kezdete óta nem volt ilyen magas a fertőzések napi növekménye, az eddigi - múlt heti - rekord 192 fertőzött volt. Hétfőn 99 új esetről számoltak be. Szlovéniában a járvány kezdete óta nem emelkedett kétszáz fölé az új esetek napi száma. A fertőzőképességet mutató reprodukciós ráta 1,3 Szlovéniában.

Horvátországban egy nap alatt 213-al nőtt és elérte a 16 593-at az azonosított fertőzöttek száma. Hétfőn 135 új esetről számoltak be. Öt haláleset történt, a járvány halálos áldozatainak száma így 280-ra nőtt. Kórházban ápolnak 288 beteget, közülük 23-an vannak lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 1256, és 8155 ember van hatósági karanténban.

(MTI)

Szlávik a koronavírus-helyzetről: biztos, hogy a járványkórházakat meg kell nyitni

Úgy tűnik, hogy stabilizálódik a járvány Magyarországon és elképzelhető, hogy ez tartósan így marad - nyilatkozta szerdán Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Közben viszont a kórházban ápolt betegek száma emelkedik, emiatt pedig bővíteni kell a kapacitásokat.

Tovább a cikkhez

Emelkedő esetszámok Oroszországban

Oroszországban a regisztrált új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 8481-gyel 1 176 286-ra emelkedett. Ez a legnagyobb szám június 16. óta, a növekmény már harmadik napja meghaladja a nyolcezret.

A napi új esetszám szeptember elején lépte át az ötezret, 19-én a hatezret, 25-én pedig a hétezret. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (7 191 062), India (6 225 763) és Brazília (4 777 522) után.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 46 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 338 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával csaknem 220 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. (MTI)

Romlik a román járványhelyzet

Romániában újabb rekordot döntött és meghaladta a kétezret szerdán az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések, illetve a húszezret az ismert aktív fertőzöttek száma. A stratégiai kommunikációs törzs szerdai jelentése szerint az utóbbi 24 órában újabb 2158 embernél mutatták ki a fertőzést, ami több mint másfélszerese az utóbbi két hét - amúgy is növekvő tendenciájú - átlagának. Most már a napi 1415 megbetegedés számít átlagosnak.

Az utóbbi 24 órában a hétköznapi átlagnál valamivel több, 26 ezer koronavírus-tesztet végeztek Romániában: ezek 8,6 százaléka igazolt fertőzést. A fertőzések terjedési ütemének látványos gyorsulását a két hete kezdődött iskolai tanévvel, illetve az egészségügyi óvintézkedések be nem tartásával magyarázzák a járványügyi szakemberek. (MTI)

Veszélyes lehet, ha a koronavírus és az influenza egyszerre támadja meg a szervezetet

Az őszi influenza szezon közeledtével újabb veszélyek jelenhetnek meg, nem tudni ugyanis, hogy a koronavírus hogyan viselkedik akkor, ha egyidejűleg más vírus is jelen van a betegek szervezetében. Éppen ezért, több szakértő is az ingyenes influenza elleni oltás beadatására biztatja a lakosságot. Ha panaszmentes, és nem kontaktszemély az oltásra váró, akkor beadják neki az influenza elleni védőoltást - mondta el Jakab Ferenc virológus az atv híradójában.

Tovább a cikkhez

A japán gyógyszer is hatékony a koronavírusos betegek gyógyításában - Jöhet a magyar betegek kezelés

A favipiravir hazai fejlesztése szempontjából is nagyon bíztató, hogy a japán klinikai kísérletek bizonyították: hatékony a szer a COVID-19 tüneteivel szemben” – jelentett ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára.

Tovább a cikkhez

A koronavírus elintézte: rekordokat döntöget Magyarországon a hitelgarancia

Várakozások felett szerepel, és szeptember végén már 45 százalékos kihasználtságnál jár a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által a koronavírus-válság ellen a cégek számára tavasszal elindított Krízis Garanciaprogram. A programban eddig 253 milliárd forintnyi hitel került kihelyezésre 5769 szerződéssel, így a Garantiqa teljes kezességvállalási portfóliója meghaladta az 1000 milliárd forintot. Az intézmény aktivitásának további biztosítása érdekében az MFB 10 milliárd forintos tőkeemelés hajt végre nála.

Tovább a cikkhez

Merkel elmondta, kik gyózhetik le a koronavírus-járványt

A nyitott és átláthatóan működő társadalmaknak van a legtöbb esélyük arra, hogy sikerrel megbirkózzanak a koronavírus-világjárvánnyal - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben.

Tovább a cikkhez

Lázmérők után jönnek a hőkapuk a nagyobb iskolákban

A Klebelsberg Központ fenntartásában működő valamennyi intézménybe kerültek testhőmérséklet mérésére szolgáló eszközök, az iskolák felkészültek a csütörtöktől kötelező lázmérésre - mondta el a szervezet elnöke szerda reggeli sajtótájékoztatóján.

Tovább a cikkhez

Egyre több a vizsgálati lehetőség: újabb gyorstesztet engedélyeztek

Engedélyezték a Becton Dickinson koronavírus kimutatására alkalmas 15 perces gyorstesztjét, a CE-jelölést elfogadó országokban. A termék várhatóan októbertől kerül forgalomba - írja a Bloomberg. 

Tovább a cikkhez

Megérkeztek a szerdai magyar koronavírus-számok - csaknem 900 új fertőzött, 8 halott

894 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 26 461 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 beteg, így az elhunytak száma 765 főre emelkedett, 5890-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 19 806 fő. Az aktív fertőzöttek 37%-a, az elhunytak 53%-a, a gyógyultak 38%-a budapesti. 773 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 54-en vannak lélegeztetőgépen.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: óriási mentőcsomaggal segítené a Világbank a szegényebb országok vakcinához jutását

12 milliárd dolláros hitelcsomaggal segítené a Világbank a szegényebb országok koronavírus-vakcinához való hozzájutását – számol be a hírről a Reuters.

Tovább a cikkhez

Koronavírus-válság: jó hír érkezett Németországból

Németországban a kiskereskedelmi forgalom augusztusban havi szinten a vártnál lényegesebben nagyobb mértékben nőtt, ami felerősítette azokat a reményeket, hogy a koronavírus-járvány okozta sokk után a háztartások fogyasztása erőteljes gazdasági fellendülést eredményezhet a harmadik negyedévben.

Tovább a cikkhez

A koronavírus terjedését és tüneteit is enyhíti egy gyógyszer az első tesztek szerint

A Regeneron biotech vállalat korai teszteredményei szerint a koronavírus betegek kezelésére gyártott antitest-készítmény hatásosnak tűnik: csökkenti a vírus jelenlétét a betegek szervezetében és enyhíti a tüneteket.

Tovább a cikkhez

Takaréklángon a japán gazdaság

Japánban augusztusban már a harmadik egymást követő hónapban nőtt a gyáripari termelés havi szinten, miközben hatodik hónapja mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom csökkenése.

Tovább a cikkhez

Nem torpant meg a kínai feldolgozóipar

Stabil maradt a kínai feldolgozóipar teljesítménye szeptemberben, miközben tovább javult a koronavírus-járvány nyomán nehéz helyzetbe került szolgáltatóipar teljesítménye is.

Tovább a cikkhez

Kiderült, mekkora érvágást okozott a koronavírus-járvány a magyar autógyártásnak

A koronavírus-járvány miatti leállások és a termelés vártnál lassabb felfuttatása miatt durván 3,6 millió autóval kevesebb készült el az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban az év első hat hónapjában. Az Európai Autógyártók Szövetsége által publikált számokból azt is megtudhattuk, hogy a járvány jelentős kiesést okozott a magyar autógyártóknak is az év első felében. Jó hír viszont, hogy az elmúlt hónapok megfeszített munkájának és a globális kereslet élénkülésének köszönhetően már sokkal pozitívabban látják a jövőt az iparág meghatározó szereplői, mint korábban.

Tovább a cikkhez
orvos kórház egészségügy
maszk_GettyImages-1214207063
traders
párizs_getty_stock
usa kongresszus vihar kormány parlament szenátus felhő sötétség amerika
mercedes-benz cla
mnb_jegybank_felügyelet_shutter
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. november 10.
Miből lesz lakásunk, nyugdíjunk, luxusautónk?
2020. november 10.
Öngondoskodás 2020
2020. november 10.
Portfolio Private Health Forum 2020
2020. november 11.
Energy Investment Forum 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Legfontosabb aktualitások, elemzés, ötletelés.
orvos kórház egészségügy