Előfizetői tartalom

Megjöttek a hétfői koronavírus-adatok: vészjósló rekord dőlt meg Magyarországon

Portfolio
905 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 31 480 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 11 beteg – közülük tízen hetven év felettiek – így az elhunytak száma 833 főre emelkedett, 8 165-en pedig már meggyógyultak. Az előző 24 órában mindössze 6424 tesztet végeztek el, és a mintavételek átlagos napi száma az elmúlt két hétben csökkent. Mivel az esetszámok nőttek, így nagyot ugrott az elvégzett teszteken belüli pozitivitás aránya, immár 14%-ra. A WHO ajánlása szerint ha ez a mutató 5% felé ugrik, az azt jelenti, hogy a hatóságok elveszítették a kontrollt a járványterjedés felett. Nálunk utoljára szeptember 10-én volt a mutató 5%-on, azóta a trend folyamatosan emelkedik.

905 új fertőzöttet találtak az elmúlt 24 órában, ami lényegesen elmarad a múlt héten látott ezer feletti számoktól. Ebből arra következtethetnénk, hogy a járvány legalábbis stagnál, de fontos hozzátennünk, hogy az előző 24 órában nem sokkal több mint 6400 tesztet végeztek el - látványosan elértük a tesztkapacitás határát, így a napi esetszámoknak minden bizonnyal...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái