Előfizetői tartalom

Jogszerűen indult el a Magyarország elleni jogállamisági eljárás – mondta ki az Európai Bíróság főtanácsnoka

Portfolio
Mivel az Európai Parlament szavazási szabályrendszere jogszerűen megengedte azt, hogy a tartózkodó szavazatokat ne vegyék figyelembe és mivel erről az EP vezetése másfél nappal a szavazás előtt megfelelően kiértesítette az EP-képviselőket, ezért jogszerű volt az a szavazási módszer, ahogy 2018. szeptember 12-én megindította az EP Magyarország ellen az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti jogállamisági eljárást az ún. Sargentini-jelentés alapján – mondta ma ki indítványában az Európai Bíróság főtanácsnoka. Ez még nem a Bíróság ítélete, csupán a főtanácsnok „javaslata”, de fontos indikáció arra, hogy a Bíróság várhatóan hogyan dönt majd. Varga Judit igazságügyi miniszter szerint helytelen a főtanácsnok indítványában a tartózkodással kapcsolatos érvelés, ezért továbbra is úgy látja, hogy jogsértő módon indították el 2018-ban az ország elleni eljárást.

Jogszerű volt a szavazás A mai indítvány azt jelenti, hogy megalapozatlannak találta a főtanácsnok a magyar kormány azon érvelését, miszerint eljárási hibák és végülis jogszerűtlen megoldások vezettek ahhoz, hogy egyáltalán meg lehetett indítani Magyarország ellen a 7-es cikk szerinti eljárást.  A magyar kormányzati érvelés szerint a tartózkodó képviselői szavazatokat...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái