KínaUSA
Gazdaság

A NATO legújabb megújulása: blokkfegyelemben Kína ellen?

Nyakunkon a NATO sokadik főnixmadár-produkciója. Lassan megszámolni is nehéz, hogy a Szövetség a hidegháború vége óta hányszor éledt már újra saját hamvaiból. Ez a mostani viszont minden korábbinál virgoncabb feltámadásnak ígérkezik: egyszerre készül megváltoztatni a NATO irányát (az orosz ellenségkép immár főként csak az európaiak nyugtatására szolgál, a Szövetség célkeresztjében mindinkább Kína áll), és relativizálni működésének eddigi alapszabályát (az ósdi konszenzus-elv túl sok beleszólást enged az akadékoskodóknak, a vétójogra ráfér némi korlátozás). Magyarán az „új” NATO célja elsősorban az, hogy Európát az Egyesült Államok globális stratégiája mögé állítsa.

Logikátlan logika

Ha nem érlelődne évtizedek óta, akár azt is hihetnénk, hogy az egész csupán egy ostoba félreértésből jött. Macron francia elnök tavaly év végén mondott egy nagyot - nevezetesen, hogy a NATO „agyhalott” –, s egy füst alatt arra hívta a szövetséges társakat, hogy adjanak a szervezetnek „politikai irányokat”. Az e célból formálódó „bölcsek csoportjába” Párizs elküldte aduászát, Hubert Védrine volt külügyminisztert, Mitterrand elnök óta valamennyi francia elnök NATO-ügyi szürke eminenciását. Ő pedig – igazi karteziánus logikával – úgy vélte, hogy a Trump-elnökség alatt kapott nonstop pofonok nyilván minden EU-kormány számára egyértelművé tették, milyen fontos (volna) Európa önállósága. Következésképp talán most végre elérhető lesz a NATO-n belül némi elmozdulás ez irányban. Hiú ábránd.

Az amerikai-német társelnökség alatt elmélkedő  „bölcsek” november végén bemutatott mesterműve éppen hogy bebetonozza az ellenkező, Washington részéről régóta szorgalmazott irányokat. A „NATO 2030 – Egységben egy új korszakért” fantáziadús címet viselő jelentés Védrine szerint „egy jó kompromisszum” lett, ami diplomáciai nyelven annyit jelent, hogy sikerült nem szóról-szóra, hanem helyenként némileg tompítva átvennie az amerikai előterjesztéseket. S ezen annyira még csodálkozni sem lehet. Afféle fordított „ha van sapka azért, ha nincs, azért” alapon az európaiak rendszerint megadják magukat. Bushnak, Trumpnak békítő-csitító szándékkal, Obamának, Bidennek pedig hálából (amiért nem Bush vagy Trump) tesznek engedményeket.

Irány Kína!

Márpedig Washington egyik leghőbb vágya, hogy a puszta kollektív védelmen túllépve a NATO álljon az amerikai „nagy stratégia” szolgálatába. Az Egyesült Államok a kilencvenes évek elejétől folyamatosan ún. területen kívüli fellépésre noszogatta a katonai szervezetet. Az európaiak kénytelen-kelletlen beletörődtek – Robert Hunter amerikai NATO-nagykövet meg is állapította, hogy Afganisztánba sem saját érdekeiket követve mentek, hanem „csak azért, hogy Washington kedvében járjanak”. Obama elnök kerek-perec kijelentette: „A NATO feladata az, hogy Amerikának a világ minden táján segítsen kezelni a biztonsági kihívásokat”. E három évtizede tartó folyamat csúcspontja természetesen a Szövetség csatasorba állítása a kirajzolódó amerikai-kínai konfrontációban. Mint azt a harvardi professzor, Stephen M. Walt fogalmazta:

Ha meg akarja menteni a NATO-t, Európának Kína ellenségévé kell válnia.

A „NATO 2030” jelentésnek abban teljesen igaza van, hogy „sokkal több figyelmet kell szentelni Kínának”. A Szövetség szárnya alatt évtizedekig startégiai öntudatlanságban henyélő európaiakra igencsak ráfér, hogy végre geopolitikában, erőviszonyokban, nagyhatalmiságban gondolkodjanak. Kérdés azonban, hogy az-e a legjobb módszer, ha ismét csak washingtoni távirányítással, a Szövetség szárnya alatt teszik ezt. Különösen elgondolkodtató, hogy épp a legatlantistább szövetségesek – azok, akik általában elsőként állnak kérdezés nélkül Washington mögé és a leghangosabban ágálnak az európai autonómia ellen – tűnnek most a legfogékonyabbnak Peking szirénénekére. Jól mutatván, milyen könnyű, szinte észrevétlen lehet az átmenet az egyik függőségből a másik függőségbe.

Pedig EU-szinten is már 2018-ban megfogalmazódott, hogy Kína „rendszerszintű vetélytárs”, melynek egyre szerteágazóbb ténykedését fokozott éberséggel követnék nyomon.

A legtöbb európai ország azonban mégis csupán Washington fenyegetőzései után hajlandó tudomásul venni például a Huawei hálózat nagyon is valós nemzetbiztonsági kockázatát.

Macron elnök többnyire süket fülekre talál, amikor arról magyaráz, hogy Európa nem bízhatja semmilyen „nem európai nagyhatalomra” sem adatbiztonságát, sem 5G hálózatát. S hogy hosszú távon csak a „technológiai szuverenitás” jelenthet megoldást. Pedig az ilyen felelősségteljesebb hozzáállás egy valódi transzatlanti együttműködésre is remek alkalmat teremtene. Bőven vannak ugyanis egybeeső érdekek, s egy önállóságban gondolkodó Európával kiegyensúlyozottan volnának kezelhetők a földrajzi, világnézeti, prioritásbeli különbségek. Ellenben ennek az esélye is odalesz, ha a Kína-politikát a szövetségesi fegyelmet hangsúlyozó NATO keretei közé emelik be.

Hallgatás beleegyezés

A jelentés szerint: „A NATO-n belüli politikai különbségek veszélyesek, mert lehetőséget adnak külső szereplőknek, hogy a tagállamok közti eltéréseket kihasználva veszélyeztessék a NATO kollektív érdekeit és biztonságát”. Tény, hogy ideális esetben mindenki egyetértene, ha pedig mégsem, akkor szimplán követhetnék is akár a NATO-t irányító Amerikát. Ezt a kézenfekvő megoldást azonban bonyolítja, hogy a Szövetségben hivatalosan minden döntést konszenzussal hoznak. A feladat tehát: így vagy úgy meg kell kerülni az egyes tagállamok vétójogát. Erre az ürügyet tálcán kínálta az utóbbi idők magyar és török hepciáskodása. Budapest ugyanis az ukrajnai kisebbségi politika miatt a NATO-ukrán kapcsolatokat, Ankara pedig a kurdok elleni szolidaritást hiányolva a keleti front védelmi tervezését blokkolta.

Tették mindezt annak dacára, hogy a Szövetségben a „hallgatás beleegyzés” elven működő ún. csend-eljárás többnyire kellő egységet és fegyelmet szokott garantálni. Az Egyesült Államok által beterjesztett javaslatokat ugyanis alapértelmezésben elfogadottnak tekintik, hacsak nem érkezik rájuk a megadott határidőn belül, a NATO-főtitkárnak címzett írásos ellenvetés. A folyamat nehézkességét látva nem csoda, hogy az ilyesfajta renitenskedés igencsak ritka. Ám ahogy a Szövetség egyre több és egyre érzékenyebb politikai kérdést tervez saját hatósugarába vonni (az energiapolitikától Kínán keresztül egészen a világűrig), mind fontosabbá válik, hogy az „apró-cseprő” nézeteltéréseken minél egyszerűbben felül lehessen emelkedni.

A „NATO 2030” több módot is felvázolt a döntéshozatal és végrehajtás úgymond áramvonalasítására.

Kettőt nevesítve, a harmadikat most inkább csak óvatos célzás formájában. Egyrészt annak szentesítéséről van szó, hogy a tagállamok változó összetételű koalíciókban hadakozhassanak NATO-eszközökkel és NATO-zászló alatt (Washington ezt korábban „a NATO mint szerszámosláda” néven szorgalmazta). Másrészt arról, hogy a kormányfők és miniszterek csend-eljárásos konszenzussal elfogadott döntéseinek kivitelezését egy-egy tagállam alsóbb szinteken már ne blokkolhassa. De mind közül a legizgalmasabb falat a válsághelyzetben történő gyorsított döntéshozatal. Mert miről is van szó pontosan?

Amerika jó ideje azt szeretné, hogy válság esetén a tagállamok döntési kompetenciáik egy részét átruházzák a szövetségi zsargonban SACEUR-nek nevezett NATO-főparancsnokra. Csakhogy a SACEUR egyúttal az Egyesült Államok európai csapatait vezető amerikai tábornok, aki egyenesen a Pentagonból, s végső soron a Fehér Házból kapja az utasításokat. Az ukrán válság nyomán elért kompromisszum szerint a SACEUR ma már saját hatáskörében elrendelheti a NATO-csapatok riadóztatását, előkészítését, s egészen a reptéri felszállópálya aszfaltjáig mozgatásukat. A katonák bevetéséhez azonban még mindig a tagállamok politikai jóváhagyására kell várnia. Az Obama-adminisztráció utolsó évében azon dolgozott, hogy ezt az utolsó reteszt is feloldja. Márpedig a Szövetség belső erőviszonyai között ez egyfajta végső biztosíték a többi tagállam számára: beleegyezésük nélkül Amerika nem indíthatja a NATO-t háborúba.

Önállóság?

Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője úgy véli:

az USA és Kína közti szembenállás alakítja majd a holnap világát.

Szerinte: „Nem kell választanunk – lehet saját utunk. Európának autonómiára van szüksége, hogy érdekeit megvédje”. Csakhogy ehhez az EU-kormányok többségével meg kellene értetni, Amerikával pedig elfogadtatni, hogy a megbízható szövetséges és őszinte barát nem jelent minden ponton automatikus igazodást. Ennyi volna – se több, se kevesebb – a mostanság sokat emlegetett „európai autonómia”. S az egyik legjobb érvet hozzá pont Kína szolgáltatja. Az USA-val szemben tökélyre fejlesztett alárendelődési reflexeivel ugyanis Európa azon veszi észre magát, hogy könnyű préda bármely külső nagyhatalom számára. Az Egyesült Államoknak pedig attól kell tartania, hogy függőségre szocializálódott szövetségesei bámikor könnyedén más befolyása alá csusszanhatnak.

Ám az önállósodási ambíciót továbbra is gyanakvás övezi. Az amerikai védőernyő elvesztésétől tartó EU-országok rettegve, Washington felháborodva, holmi hálátlan, Amerika-ellenes tartalmat képzelnek bele. Mint azt az Obama-adminisztráció alatt a Pentagonnál főtanácsadóként tevékenykedő Robert D. Kaplan írta már jó ideje: „A NATO-t mi vezetjük, ellentétben az egyre erősödő Európai Unióval. A NATO és egy autonóm európai védelem nem virágozhat együtt. Csak egyikük boldogulhat. Nekünk arra kell törekednünk, hogy az a NATO legyen, s így Kínával szemben Európa számunkra ne terhet, hanem katonai előnyt jelentsen.” Amerikai oldalról ez aligha lehetne logikusabb. A probléma csak az, hogy ez a szemlélet nem bízik eléggé a transzatlanti érdekközösségben, s a NATO-t egyfajta kalitkaként használja. Az új NATO-jelentésben foglalt irányok pedig épp erre tennének még további lakatokat.

A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre.

Elindult a Portfolio Vélemény rovata, az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép: Getty Images

pfizervakcina
dmker
rotorsandcams
iphonepro
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet jogász munkakör betöltésére

Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet jogász munkakör betöltésére
anthonyblinken