vakcina koronavírus kásler miklós
Gazdaság

Kásler Miklós elmondta, mikor törlik el a járványügyi korlátozásokat

Portfolio
A járványügyi intézkedéseket az oltás időtartama alatt is fenntartjuk, addig, amíg az átoltottság kellő mértékű nem lesz, ez körülbelül 50 százalék vagy a feletti mértékű - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában.

A miniszter a tömeges oltás megkezdéséről elmondta: Magyarország több vakcina gyártó cégtől megrendelte a vakcinák különböző fajtáit. A járványügyi intézkedéseket az oltás időtartama alatt is fenntartják, addig, amíg az átoltottság kellő mértékű nem lesz, és nem kell tartania az embereknek attól, hogy megkapják a koronavírus-fertőzést.

Ha az átoltottság kellő mértékű, ami 50% vagy a feletti, akkor meg lehet szüntetni a járványügyi intézkedéseket

- vetítette előre.

Később arról is beszélt, hogy már most eredményei vannak a járvány ellen megtett intézkedéseknek. Ha a körülmények nem változnak, csökkenni fog a fertőzések száma és a halálozás is. Ami azt jelenti, hogy néhány hónapon belül két számjegyűvé válhat a napi fertőzések száma, és visszatérhetnek az első hullám forgatókönyvéhez hasonló intézkedések – fogalmazott a tárcavezető az Életközelben videósorozat legújabb részében.

Emlékezetes, épp péntek este jelent meg a korlátozó intézkedések hatályának meghosszabbításáról szóló rendelet:

Az oltási rendszer szervezettségét érő vádakkal kapcsolatban leszögezte: mindenkit szeretne megnyugtatni, hogy a magyar oltási rendszer ki van dolgozva azon az alapon, hogy milyen tempóban érkezik a vakcina Magyarországra. Kiemelte, hogy ezt a tempót a magyar kormány nem tudja befolyásolni.

Emlékeztetett, hogy a Pfizer-vakcina esetében az Európai Unió rendelte meg a vakcinát és osztja szét lélekarányosan. Ahogy megérkezik a vakcina Magyarországra, a magyar egészségügy rendkívül gyorsan és szervezetten teszi hozzáférhetővé az emberek számára az oltási rend szerint - tette hozzá.

Az egészségügy átfogó átalakításával kapcsolatban leszögezte, folytatni fogják azt, amit elkezdtek.

Címlapkép: ásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Vályi-Nagy István főigazgató (középen, b-j) a Dél-pesti Centrumkórházban, ahová megérkezett a koronavírus elleni oltóanyag, a Pfizer-BioNTech első vakcinaszállítmánya 2020. december 26-án. A belgiumi Puursban gyártott, Európában elsőként engedélyeztetett oltóanyagot a kórházból továbbítják a többi a hazai oltópontra. Az első szállítmány 9750 adag oltóanyagot tartalmaz, amely 4875 egészségügyi dolgozó oltását teszi lehetővé. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

koronavírus vakcina
balatonlelle M7 right
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan érhetsz magasabb hozamot, alacsonyabb költségek mellett.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet jogász munkakör betöltésére

Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet jogász munkakör betöltésére
GettyImages-584036058