koronavírus iskola
Gazdaság

Koronavírus: mi lesz a gyerekek beoltásával? Megszólalt az infektológus

MTI
Egyre többen szeretnék beoltatni magukat - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Jelenleg vizsgálják, hogy a 18 éven aluliaknál mennyire hatékony a koronavírus elleni védőoltás, de még eltarthat egy ideig, amíg eredmény születik - mondta     Szlávik János.

Közölte, hogy a vakcinát gyorsan fejlesztették ki, ezért nem volt idő például arra, hogy a gyerekeknél megvizsgálják az oltás hatékonyságát.

Bár már tartanak az erre irányuló vizsgálatok, csak a következő hónapokban, években születhet döntés arról, mi lesz a gyerekek oltásával - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a gyerekeknél ritkán okoz a koronavírus súlyos megbetegedést, de előfordul, ezért a teljes immunitáshoz meg kell fontolni a gyermekek oltását is.

A főorvos beszélt arról is: az emberek egyre inkább szeretnék beoltatni magukat, és szerinte a következő időszakban emelkedik majd az oltási hajlandóság, ha a lakosság azt látja, hogy a már beoltottaknál nem lépnek fel súlyos mellékhatások.

Címlapkép: Getty Images

Meghibásodott a Paksi Atomerőmű 2. blokkja, de már nincs gond
vakcinaoltas
pozsonyiéjszaka
budapest köd tél
Bitcoin
repülő
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

AZ MNB felügyelő/vezető felügyelő munkatársat keres

AZ MNB felügyelő/vezető felügyelő munkatársat keres

AZ MNB fogyasztóvédelmi referenst vagy fogyasztóvédelmi szakértőt keres

AZ MNB fogyasztóvédelmi referenst vagy fogyasztóvédelmi szakértőt keres
Online előadás
Útikalauz kezdő befektetőknek.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Meghibásodott a Paksi Atomerőmű 2. blokkja, de már nincs gond