astrazeneca_oxford_covid_vakcina
Gazdaság

Gondok vannak az AstraZeneca gyárában, kevesebb vakcinát ígérnek az EU-ba

Portfolio
A Bild információi szerint a Pfizer-BioNTech vakcinája után legújabban az AstraZeneca vakcinaszállításával is gondok adódtak.

A lap úgy értesült, hogy bár a brit-svéd gyártó által Németországnak szánt 56,5 millió adag vakcina megérkezik idén, az eredeti ütemtervhez képest csak későbbi időpontban.

A Bild úgy értesült, hogy erről a gyártó már tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy ha jóvá is hagyják a vakcinát január végén, az eredeti tervnél csak lényegesen kevesebb dózist tud majd szállítani az első negyedévben.

A Reuters információi is megerősítik a fentieket, a lap szerint az első negyedévben a gyártó 60%-kal 31 millió dózisra vágja vissza a szállítandó vakcinák számát, holott az eredeti tervek szerint március végéig 80 millió dózist kapott volna az EU.

A lap úgy tudja, hogy bár a gyártó több mint 80 millió dózis kiszállítását ígérte az EU-ba a második negyedévben, nem tudni, hogy ebből mennyi fog megvalósulni és milyen ütemezésben, mivel gyártási problémák merültek fel. A cég tájékoztatása szerint a belga gyárban adódtak gyártási gondok, amelyet a Novasep felügyel.

frankfurt
koronavirus
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Korrekció vagy további szárnyalás?
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavírus vakcina oltás getty stock