koronavírus vakcina
Gazdaság

Népszava: el sem kezdődött Magyarországon az orosz vakcina klinikai vizsgálata

Portfolio
El sem kezdődött a Szputnyik V hazai klinikai vizsgálata, a hazai engedélyt az orosz tesztek alapján adták meg – állítja a Népszava.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, három ütemben (300 ezer + 500 ezer + 200 ezer) megérkező, egymillió embernek elég, kétmillió adag vakcina beszerzéséről írt alá szerződést Oroszországban Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken. Az oltóanyag adagja tíz dollárnál kevesebbe kerül.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szerdán megadta a Szputnyik V vakcinára a vészhelyzeti felhasználási engedélyt, de ha ide is ér a vakcina, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) mintát vesz belőle, és két-három hétig tartó vizsgálatnak veti alá.

Kásler Miklós miniszter decemberben arról beszélt, hogy az akkor megérkezett 3000 dózist, klinikai hármas fázisú vizsgálatára használják, ez azonban a Népszava szerint még el sem kezdődött, az OGYÉI nekik küldött pénteki tájékoztatása szerint ugyanis okafogyottá vált:

 „A hazai kutatás engedélyezéséhez szükséges dokumentumok benyújtását megelőzően megérkeztek az OGYÉI-hez az orosz klinikai III-as fázis előrehaladottabb, interim (köztes) eredményei is, amelyet több tízezres populáción végeztek, a beérkezett adatok pedig alátámasztották az intézet pozitív értékelését.”

Címlapkép: Getty Images

joe biden
varadijozsefwizzair
vakcina_vilag_oltas
frankfurt
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Korrekció vagy további szárnyalás?
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavírus variáns tüskefehérje covid-19 mutáns vakcina