FONTOS A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán
 
Előfizetői tartalom

Totálisan felforgathatja a magyar oltási tervet is az AstraZeneca körüli zűrzavar, exportkontrollal vág oda az EU

Portfolio
Az egyik legdurvább eszközzel, az EU-n kívüli export teljes kontrollálásával, és a szállítások előzetes bejelentési kötelezettségével vág oda az Európai Unió a belga gyárban termelő AstraZeneca gyógyszergyártónak azért, mert a feltételezések szerint külső országoknak drágábban adott el vakcinát és ezért szállít az EU-ba az első negyedévben 60%-kal kevesebbet, mint a szerződéses kötelezettsége – rajzolódik ki a Politico összefoglalójából. Sőt, nemcsak ez vághat oda keményen az uniós és benne a magyar oltási stratégiának, hanem az is, hogy az AstraZeneca vakcinájának 65 év felettiek körében lévő hatásosságával is nagy kérdőjelek vannak a német Bild és a Handelsblatt egybehangzó hétfő esti értesülései szerint. Információik szerint alig hat a szer ennél a korosztálynál, igaz a cég közleménye határozottan cáfolja ezt. A két lap szerint a német kormány arra számít, hogy az uniós gyógyszerfelügyelet nem is fogja engedni a 65 év felettieknél az oltást akkor, amikor majd a hét második felében kiadja az uniós engedélyt az AstraZeneca készítményére. Frissítés! Kedden délelőtt a német egészségügyi minisztérium közleményben cáfolta, hogy ne lenne hatásos az idősek körében az AstraZeneca készítménye, erről lásd külön cikkünket.

Mindez azt jelentheti, hogy a nagy reményekkel várt és euró százmilliókkal előre megtámogatott AstraZeneca vakcinájából sokkal kevesebbet kap az EU az első negyedévben (31 millió darabot), mint amit a cég írásban vállalt (80 millió), ráadásul lehet, hogy az igazán kockázatos 65 év feletti korcsoportban nem is használható fel egyelőre a készítménye. Ez pedig totálisan...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés