vásárlás infláció zöldség üzlet bolt
Gazdaság

Méghogy nincs inflációs kockázat: megugrott az áremelkedés Németországban

MTI
A vártnál jóval erősebb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak januárban Németországban, aminek egyik magyarázata a minimálbér emelése lehet.

A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közölt előzetes adatai szerint az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárban. Elemzők 0,4 százalékos emelkedésre számítottak a decemberi 0,5 százalékos növekedés után.

Az egy évvel korábbihoz képest 1,0 százalékkal kapaszkodtak feljebb a fogyasztói árak januárban. Elemzők 0,7 százalékos emelkedésre számítottak a decemberben mért 0,3 százalékos csökkenés után. Decemberben már a negyedik egymást követő hónapban csökkentek az árak éves összevetésben, és a 0,3 százalékosnál nagyobb mértékű csökkenést utoljára 2015 januárjában mértek, akkor 0,4 százalékost.

Januárban éves összevetésben az árucikkek 0,6 százalékkal drágultak, a szolgáltatások ára pedig 1,1 százalékkal ugrott meg, míg a háztartási energia és az üzemanyagok ára lassuló ütemben - a decemberi 6 százalék után 2,3 százalékkal - csökkent.

A statisztikai hivatal közleményében arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvány okozott bizonyos adatgyűjtési problémákat, mivel a zárlat miatt számos termék nem volt elérhető a piacon. Az inflációs ráták alakulására hatást gyakorolhattak olyan tényezők is, mint az általános forgalmi adó (áfa) változása, a kötelező bérminimum emelése és a szén-dioxid-adó növelése.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 1,6 százalékkal ugrott meg tavaly januárhoz képest. Elemzők 0,5 százalékos emelkedést valószínűsítettek, miután decemberben még 0,7 százalékos csökkenést mértek, ami a számítások kezdete, 1995 óta a legalacsonyabb érték volt. Havi összevetésben 1,4 százalékkal nőtt a mutató, miközben elemzők csak 0,3 százalékos emelkedésre számítottak az előző 0,6 százalékos növekedés után.

Az euróövezet legnagyobb gazdaságának az inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára.  Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

Címlapkép: Getty Images

frankfurt
astrazeneca_oxford_covid_vakcina
horror
napelem_haz_csaladihaz
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
koronavírus vakcina oltás getty stock