mnb epulet
Gazdaság

Fokozódnak az inflációs félelmek, de egyelőre nincs gond - Lép valamit az MNB?

Portfolio
Több fontos esemény is lesz a héten, amelyek közül az MNB kamatdöntését érdemes kiemelni. Az inflációs félelmek egyre nőnek a fejlett gazdaságokban, és ez vélhetően Magyarországra is begyűrűzik majd (a bázishatás miatt mindenképp), egyelőre viszont nincs nyomás a jegybankon, a forint is technikai korlátai között mozog. A héten emellett kereseti, foglalkoztatottsági statisztikák, valamint a járvány idején fontos népmozgalmi adatok is érkeznek.

A hétfő kifejezetten unalmas lesz Magyarországon, ami az előre tervezett eseményeket illeti. Az MNB fx-tenderén kívül más fontos történést nem várunk. Külföldön több olyan esemény is lesz, ilyen például Boris Johnson sajtótájékoztatója, ahol a brit miniszterelnök bejelenti, hogy milyen tempóban kívánja feloldani a korlátozásokat. Németországból érkezik az Ifo-index.

Kedden az MNB-é lesz a főszerep, a bevezetőben már említett kamatdöntés lesz a hét egyik legfontosabb eseménye. Ezen kívül a jegybank kötvényvásárlási aukciót is tart. Külföldön az eurózóna inflációs mutatója érkezik, de ez csak felülvizsgálata lesz az első becslésnek. Mindenesetre az inflációs félelmek egyre erőteljesebbek mind az Egyesült Államokban, mind az eurózónában.

Szerdán megtudjuk, mennyi lakásépítési engedélyt adtak ki Magyarországon 2020-ban, azaz a koronavírus-válságnak, valamint a kormányzati támogatásoknak milyen hatása volt a lakáspiacra. Ezen kívül Jerome Powell meghallgatására kell majd figyelnünk magyar idő szerint késő délután. A Fed-elnök jelzései az utóbbi hetekben jelentős hatást gyakorolhatnak a piaci mozgásokra.

Csütörtökön népmozgalmi statisztikák érkeznek, amiből megtudjuk, hogy a koronavírus-válságnak milyen demográfiai következményei voltak januárban. Bár maga a koronavírus-járvány többlethalálozást okozhat, de a korlátozások hatására idén gyakorlatilag nem volt influenzajárvány, így ellentétes hatások is érvényesülnek. Csütörtökön kezdődik az európai állam- és kormányfők egyeztetése, amely átnyúlik a következő napba. Péntekre is marad izgalom, kereseti és foglalkoztatottsági statisztikákat közöl a KSH, valamint folytatódik az EU-csúcs, amelyet videókonferencia keretében tartanak.

Címlapkép: Getty Images

érettségi iskola vizsga
kínai vakcina oltás egészségügy
szlovakia_koroonavirus

Kasza Elliott-tal Magyar Telekom

Február 25-én jelentett a Telekom, és kisebb sokkot okozott az osztalékhoz kapcsolódó közleményével, miszterint...

Kiszámoló A bőség zavara

A mai ember a bőség zavarában él. Elég elmenni egy bevásárlóközpontba, bemenni az éttermi részre vagy ellátogatni...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Tedd meg az első lépéseket a tőzsdei befektetéset terén-fogjuk a kezed!
Online előadás
Mik azok a japán gyertyák és miért hasznosak? Aktuális, élő példák az amerikai részvénypiacról.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
érettségi iskola vizsga