Előfizetői tartalom

Még erősebb volt a magyar gazdaság, mint eddig hittük - Kiderült, hogy mi hajtotta

Portfolio
Az előzetesen közölt 1,1%-kal szemben 1,4%-kal nőtt a magyar gazdaság a tavalyi év utolsó három hónapjában a harmadik negyedéhez képest a KSH részletes adatai alapján. Ennek megfelelően az éves alapú visszaesés kisebb volt, mint amit az előzetes adatok mutattak. Az előzetes GDP-adat nagy meglepetést okozott, hiszen a járvány második hullámában az elemzők a magyar gazdaság teljesítményének újabb negyedéves alapú csökkenését várták. Most viszont kiderült, hogy a GDP még annál is nagyobbat nőtt, mint ahogy a KSH előzetesen közölte. Termelési oldalról nézve (negyedéves alapon) nőtt az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság teljesítménye is, míg a szolgáltatások a korlátozó intézkedések ellenére sem estek vissza, gyakorlatilag stagnálást mutattak.

Nyers adtok alapján 3,6%-kal esett vissza a magyar gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest a KSH most kiadott, részletes GDP-adatai alapján. Ez 0,1%-ponttal kisebb csökkenés, mint az előzetesen közölt 3,7%-os visszaesés. Szezonálisan és naptárhatástól kiigazítva pedig a korábbi 4,3%-os GDP-csökkenést 4,1%-ra korrigálta a KSH. Vagyis...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái