parlament rendelet közlöny
Gazdaság

Mindenki a lezárásról szóló rendeletet keresi, lehalt a Közlöny oldala

Portfolio
Hatalmas várakozás előzi meg a járvány elleni védekezés során bejelentett legújabb korlátozó intézkedésekről szóló részletszabályokat. Ezért rengetegen a Magyar Közlöny oldalát akarják betölteni és feltehetőleg a nagy terhelés miatt nem tölt be az oldal, vagy csak hosszú percek után. Péntek kora délután azonban még nem jelent meg a március 5-i közlöny, továbbra is a március 4-i, csütörtöki 35. szám érhető csak el.

A tavalyi év során, amikor a kormány bejelentése után vártak az érintettek a részletszabályok és a kijárási korlátozásról és más korlátozó intézkedésekről szóló rendelet megjelenésére, voltak már hasonló jelenségek a portálon.

Amit mi ígérhetünk: ha megjelenik a rendelet és elérhetőek lesznek a zárásról szóló szabályok, azokat azonnal megírjuk külön cikkben.

Ennek kapcsán megjegyezzük, hogy az elmúlt 1 évben (a járvány kitörése óta) az volt a rendszeres gyakorlat, hogy

a friss közlöny az adott nap utolsó pár órájában jelent meg, 22:00 és 23:59 között jellemzően.

Az érdeklődők azért most keresik a rendeletet, mivel a kormány korábbi ígérete szerint "a csütörtökön bejelentett döntésekkel kapcsolatban minden részletszabályozás pénteken jelenik meg".

Az alábbi cikkeinkben foglaltuk össze, hogy milyen intézkedések várhatóak, sok azonban még a kérdőjel a részleteket illetően. Orbán Viktor a péntek reggeli interjújában tett még pár mondatos utalást arra, hogy milyen üzletek és szolgáltatások maradhatnak mégis nyitva, és melyeket zárják, ezek pedig még inkább fokozták a várakozásokat, ezért zúdulhatott tömeges látogatás a magyarkozlony.hu portálra.

Több olvasónk is jelezte: több perc várakozás után ezt az üzenetet kapják a képernyőjükön.

kozlony

A kormány Facebook-oldalán már megjelentek az első tájékoztató videók az új korlátozásokról.

Külön érdekes, hogy a kormány Facebook-oldalán megjelenő tájékoztató képek alján minden esetben ott szerepel, hogy március 22-én indul a nyitás, azonban a friss járványadatok fényében ez igencsak kérdőjeles lehet.

Címlapkép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt

frankfurt
bulgária város létkép
bécs vásárlás koronavírus korlátozás járvány
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Vételi jelek azonosítása
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Elemző/Junior elemző

Elemző/Junior elemző

Osztályvezető

Osztályvezető

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező

Üzleti modellező

Üzleti modellező
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-04-29
Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
astrazeneca vakcia koronavírus