Gazdaság

Március végéig lehet benyújtani a bértámogatási kérelmeket a márciusi bérekre

Portfolio
Már a koronavírus miatt márciusban zárásra kényszerült vállalkozások is elérhetik az ágazati bértámogatás iránti kérelmet a Foglalkoztatási Portálon  – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium hétfői közleménye szerint. A tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte: a bértámogatást március 31-ig igényelhetik a főként kiskereskedelemben és egyéb szolgáltatások szektorban működő cégek dolgozóik munkahelyeinek megvédése érdekében.

Az ágazati bértámogatás a járványhelyzetben működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő szektorok vállalkozásainak talpon maradását szolgálja. A program indulása óta a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők helyzetét javította munkavállalóik megtartása érdekében. A kormány a március 8-tól bezárásra kényszerülő szektorokra is kiterjeszti a támogatást, ezzel további mintegy 100 ezer ember munkahelyének megvédését segítve.

A program keretében a támogatás mértéke a bruttó bér 50 százaléka, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka, azaz havi bruttó 251.100 forint. A munkaadó vállalja, hogy a munkavállaló részére munkabért fizet, és a munkaviszonyt április 30-ig felmondással vagy közös megegyezéssel nem szünteti meg.

Bodó Sándor emlékeztetett arra, hogy a vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja. A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok előleg formájában utalják. A vállalkozásoknak eddig mintegy 45 milliárd forintot fizettek ki, a program közel 115 ezer munkahely megtartását teheti lehetővé.

A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket, amelyekhez a dolgozók munkaszerződését kell csatolni. A részletes pályázati kiírás a munka.hu oldalon található meg.

Elisa Ferreira kohezioert reformokert felelos biztos europai bizottsag portfolio cikk
Ferenci Tamás
frankfurt
bulgária város létkép
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-04-29
Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Elemző/Junior elemző

Elemző/Junior elemző

Osztályvezető

Osztályvezető

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező

Üzleti modellező

Üzleti modellező
Online előadás
Vételi jelek azonosítása
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ferenci Tamás