Előfizetői tartalom

300 milliárd forintos gigatender győztesét hirdették ki - Nagy változások jönnek az állami kórházakban

Új világ jön a takarítás, tisztaság és intézményi fertőtlenítés területén a magyarországi állami kórházakban – ígéri a tavaly decemberben kiírt, 300 milliárd forintos keretösszegű tender nyertese, a B+N Zrt. A társaság ügyvezetőjét a koronavírus-járvány tanulságairól, a tender lebonyolítását követő gyakorlati következményekről kérdeztük. Kis-Szölgyémi Ferenc arról is beszélt, hogy ez egy keretmegállapodás, a kórházaknak van lehetőségük saját maguk megszervezni a takarítási szolgáltatást, nem muszáj lehívniuk ezt a központi lehetőséget. Abban viszont változás jön, hogy új, egységes és magasabb szintű standardeknek kell megfelelni a higiénia területén. Ezzel pedig szerinte mindenki nyerni fog.

Azzal, hogy 2020-ban megváltozott a beszerzések struktúrája a közfinanszírozott kórházak esetében, vagyis azokat központi tendereken (a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságon) keresztül lehet csak megvalósítani, új eszköz került az egészségügy irányítóinak a kezébe. Ennek fontos állomása a tavaly decemberben kiírt 300 milliárd forint keretösszegű tender, melynek...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái