koronavírus iskola
Gazdaság

Életveszélyes az iskolák nyitása a tanárok szerint, bedobták a sztrájkot is

Portfolio
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint életveszélyes újranyitni az iskolákat április 12-én vagy 19-én, hiszen a tanárok nem lesznek védettek addig, akkor sem, ha addig beoltják őket a koronavírus ellen, írja az ATV.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ma közölte, hogy a tervezett április 7-e helyett "legkorábban" április 12-én vagy 19-én nyithatnak az iskolák, és addig beoltják a tanárokat.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete életveszélyes lépésnek tartja, hogy áprilisban kinyitnák újra az iskolákat. Szerintük ugyanis még akkor sem alakulna ki addigra a védettség, ha azonnal megindulna a dolgozók beoltása.

Az ATV Híradónak Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi ügyvivője hangsúlyozta, ők gyerekekkel dolgoznak, akikről lehet tudni, hogy még nagyon sokáig nem lesznek beoltva.

A PDSZ indított egy felmérést is, amelyen eddig több mint ötezren vettek részt, erről részleteket már elárultak az ATV-nek. Nagy Erzsébet elmondása szerint a felmérés alapján a pedagógusok 24%-a már átesett a koronavírus-fertőzésen, közülük 87% még nem kapott oltást.

Azt is megkérdezték kollégáiktól, hogy visszamennének-e dolgozni, erre nagyon sokan azt mondták, hogy semmiképpen sem, és a válaszadók közül 30% mondta azt, hogy akár sztrájkba is lépne annak érdekében, hogy ilyen járványügyi adatok mellett ne kellejen jelenléti oktatásban részt venni.

A Portfolio az iskolák egy hónapra tervezett bezárását követően megírta, hogy csak akkor lehetne valamennyire biztonságosan újranyitni az iskolákat, ha a zárás pillanatában beoltják a tanárokat a vírus ellen, hogy kialakuljon a védettségük, ellenkező esetben újra az iskolák válhatnak a vírus gócpontjaivá az újranyitás után, ahogy a 3. hullám elején is történt.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint eddig 60 pedagógus halt meg a vírusfertőzés miatt.

Címlapkép: Getty Images

bitcoin
koronavírus járvány kórház egészségügy
GettyImages-1213571549 (7)
gyár dolgozó munkás hegeszt munka ipar
digitális bank chip
mercedes szijjártó
napelem ház tető
gulyasgergely1

Kiszámoló Mennyi az órabéred

Az, hogy milyen órabérért dolgozik egy alkalmazott, látszólag egyszerű kérdés. Keres X ezer forintot havonta, ezért...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Jogász

Jogász
Online előadás
Megbízások, kockázatkezelés, grafikonosdi.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
koronavírus járvány kórház egészségügy