spanyolország turizmus tengerpart
Gazdaság

Csökkent a munkanélküliség Spanyolországban

MTI
Spanyolországban 1,5 százalékkal, mintegy 59 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma idén márciusban az előző hónaphoz képest - tájékoztatott a munkaügyi minisztérium kedden.

A szaktárca közleményében kiemelte, hogy öt hónap után először tapasztaltak ismét csökkenést a munkanélküliségi adatokban, továbbá rámutatott: 2015 óta a mostani a legkedvezőbb márciusi adat a munkanélküliség alakulását tekintve.

Legnagyobb mértékben az építőiparban lett kevesebb állástalan, területi bontásban pedig  Andalúziában csökkent leginkább a számuk - derült ki a jelentésből.

A munkaügyi központok nyilvántartásai alapján a dél-európai országban több mint 3,9 millió munkanélküli volt március végén, 400 ezerrel több, mint egy évvel korábban, amelyet a koronavírus-járvánnyal indokolt a minisztérium.

A spanyol kormány a tavalyi 16,1 százalék után 2021-ben 16,9 százalékos munkanélküliségi rátával számol, amely az Európai Unió helyreállítási alapjából remélt segítség felhasználásával ennél kevesebb, 16,3 százalék is lehet. A spanyol központi bank (Banco de Espana) március végén közölt jelentésében erre az évre 15,9 és 18,3 százalék közé tette a munkanélküliségi ráta alakulását.

Címlapkép: Getty Images

németország koronavírus járvány
GettyImages-1271131547
frankfurt
oltás_koronavírus_vakcina
gáz

Alapblog Soha ilyen jókedv!

Ilyet még nem látott a világ, az Egyesült Államokban olyan ütemben oltanak, hogy a vállalatok beszerzési menedzserei...

Kasza Elliott-tal Tesla

Tegnap élesedett a pár napja berakott eladási megbízásom 780-on, rögtön nyitás után. Majdnem elérte a csatornatetőt...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Minden, amit a kezdéshez tudni érdemes.
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Felvigyázó /Junior felvigyázó

Felvigyázó /Junior felvigyázó

Elemző/Junior elemző

Elemző/Junior elemző
2021-04-29
Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
németország koronavírus járvány