jogositvany borton btk
Gazdaság

Jöhet a szigorítás: 3 év börtön járhat a jogosítvány nélküli vezetésért

Portfolio
Abban az esetben, hogyha úgy vezet valaki Magyarországon, hogy nincs jogosítványa, a hatályos jogszabály szerint legfeljebb 150 ezer forintos bírsággal sújtható. A Büntető Törvénykönyv legújabb módosítási javaslata szerint viszont a jövőben a jogosítvány nélküli vezetés bűncselekménynek számítana és börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság – derült ki az RTL Híradó riportjából.

Borbély Zoltán, közlekedési szakjogász a műsorban azt is elmondta a javaslattal kapcsolatban, hogy

ha valakit szabálysértési eljárásban tiltottak el, akkor egy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget vétség miatt, de hogyha valakit büntetőeljárásban tiltottak el, az már három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget.

Az RTL Híradó riportjában a fentiekkel kapcsolatban elhangzott, hogy három év börtönre azok számíthatnak, akiknek a rendőrök már elvették a jogosítványát, mégis volánhoz ülnek. Hangsúlyozták, Pintér Sándor belügyminiszter szerint az ilyen sofőrök különösen veszélyesek a társadalomra.

Borbély Zoltán a tervezett módosítással kapcsolatban azt is elmondta, hogy arról van szó, hogy egy olyan cselekményt, ami eddig szabálysértés volt, a törvényalkotó a Büntető Törvénykönyvbe fog beiktatni pontosan azért, mert a társadalomra nagyon veszélyes.

A riportból kiderült az is, hogy a hatóságok összesen 3086 embert tiltottak el a vezetéstől 2021 első két hónapjában, valamivel kevesebbet, mint 2020 azonos időszakában.

ELHANGZOTT AZ IS, HOGY A MÓDOSÍTÁSI JAVASLATOT A KORMÁNY MÁR BENYÚJTOTTA A PARLAMENTNEK, A KÉPVISELŐK MA TÁRGYALNAK RÓLA, AZT KÖVETŐEN PEDIG SZAVAZNAK MAJD AZ ELFOGADÁSÁRÓL.

Címlapkép forrása: MTI/Mihádák Zoltán

szuez210326kép
rinocérosz
mumbai india nyomornegyed
Eon
brit vírus mutáció koronavírus mintavétel járvány
space ship
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Praktikus módszerek, portfólióépítés.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Elemző/Junior elemző

Elemző/Junior elemző

Osztályvezető

Osztályvezető

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező

Üzleti modellező

Üzleti modellező
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-04-29
Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
szuez210326kép