kinai negyed china town
Gazdaság

18,3 százalékkal nőtt a kínai gazdaság - volt honnan

MTI
Portfolio
A kínai gazdaság 18,3 százalékkal növekedett az első negyedévben. A magas szám természetesen a tavalyi alacsony bázis eredménye, a koronavírussal terhelt időszak alacsony teljesítménye gyenge összehasonlítási alapot jelent. Negyedéves alapon nem is ilyen szép a kép: a 0,6%-os bővülés elmarad az megelőző negyedévek tempójától és az előzetes várakozásoktól is.

A kínai bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme éves alapon is elmaradt valamelyest az elemzők által jósolt 19 százalékostól. Az első negyedéves adat azonban így is a legmagasabb azóta, hogy 1992-ben elkezdték közzé tenni a hivatalos GDP-adatokat.

Negyedéves összevetésben a GDP-növekedés 0,6 százalékosra mérséklődött január-márciusban. Elemzők 1,5 százalékos bővülésre számítottak az október-decemberi, felülvizsgálat után 3,2 százalékban megállapított növekedést követően.

Mivel a koronavírus válság cikkcakkjai nehezen követhetők az indexekből, készítettünk egy fix bázisú ábrát is. Ez ugyan biztosan nem hajszálpontos, de a gazdasági teljesítmény pályáját jól illusztrálja. Mint látható, az első negyedév ez alapján inkább a lendületvesztésről szólt, hiába a rekord magas éves index.

A statisztikai hivatal közleménye szerint az első negyedévben folytatódó gazdasági helyreállást elsősorban az erősödő külföldi és belföldi kereslet hajtotta. A kínai vámhivatal által kedden közölt adatok szerint az első negyedévet tekintve a kínai export 49 százalékkal, az import pedig 28 százalékkal nőtt. (Itt ismét fel kell hívnunk a figyelmet, hogy ezek az éves indexek nem sokat árulnak el a valódi lendületről.) Bár az ország a téli és a tavaszi időszakban is szembenézett a járvány ismételt belföldi felbukkanásának kihívásaival, a gyors és hathatós intézkedéseknek köszönhetően az újabb gócok nyomán nem alakult ki a gazdasági helyreállást hátráltató helyzet - áll a közleményben.

Kína a világ jelentősebb gazdaságai közül egyedüliként tudott gazdasági növekedést elérni 2020-ban. A tavalyi, 2,3 százalékos GDP-bővülést követően Peking idénre 6 százalék feletti növekedést irányozott elő, a gazdaság egészséges fejlődését megcélozva. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mindazonáltal április elején 8,4 százalékra javította fel előrejelzését a kínai gazdaság idei növekedését illetően.

A címlapkép forrása: Getty Images.

olajvezetek
skot valasztasok 210508
Benko Tibor honvedelmi torvenyjavaslat150
koronavirus vilag
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Vételi, eladási zónák azonosítása, piaci aktualitások
rakéta amerika biden trump elnökválasztás