nyaralás nyár korfu
Gazdaság

Ugrásra készen az osztrákok, bepótolnák a tavalyi nyaralást

MTI
Tavaly az osztrákok több mint fele egyáltalán nem, vagy csak a szokásosnál kevesebbet ment nyaralni, ezért a felgyülemlett igény miatt az idén hosszú szabadságokat terveznek a karriere.at munkaközvetítő portál felmérése szerint.

Tavaly jelentős mértékben visszaszorították a nyaralási és üdülési célú utazásokat Ausztriában a járványvédelmi korlátozások, a karantén és a távolságtartási előírások.

A munkában állóknak több mint a fele egyáltalán nem, vagy a szokásosnál jóval rövidebb időre ment el üdülni a karriere.at online felmérése alapján. Eszerint a dolgozóknak 36 százaléka tavaly a szokásosnál kevesebb szabadságot vett ki, 17 százalékuk pedig egyáltalán nem.

Ugyanebből a felmérésből az is kiderül, hogy a munkában állók a tavalyi kihagyást az idén - ha lehet -kompenzálni szeretnék. A megkérdezettek közül minden negyedik ember két hétnél hosszabb időre tervez szabadságot kivenni. A felmérés szerint a megkérdezettek 49 százaléka érzi úgy, hogy "azonnal" szüksége lenne szabadságra.

Georg Konjovic, a karriere.at igazgatója hangsúlyozta, hogy sokan a részmunkaidős foglalkoztatás mellett merítették ki szabadságkeretüket. A munkaadóknak ezért szerinte kiemelt figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy ezek az alkalmazottak is tudjanak pihenni.

A megkérdezettek 51 százaléka szerint a járványvédelmi korlátozások és azok következményei az idén is alapjaiban befolyásolják a dolgozók nyaralással kapcsolatos döntéseit. Pihenési célból 44 százalékuk tervezi, hogy szabadságra megy, 59 százalékuk külföldre, 34 százalékuk belföldre és 7 százalékuk otthon maradna.

"Mihelyt megkezdődik a nemzetközi utazási korlátozások enyhítése, a dolgozók jó része azonnal élni kíván a lehetőséggel, hogy felhasználja a felhalmozott szabadságát" - mondta Konjovic. "A munkaadóknak erre nem árt felkészülniük". Hozzátette, hogy a trend "egyértelműen a hosszú szabadságok kivétele felé mutat". A felmérésben megkérdezettek 37 százaléka két hétre, egynegyede annál hosszabb időre kíván szabadságot kivenni. A megkérdezettek közül már csak kevesebb mint minden tizedik (9 százalék) elégszik meg hosszú hétvégéken eltölteni a szabadságát.

Címlapkép: Getty Images

micr
bear_1
markus söder armin laschet
GettyImages-1233503994
covid-19
ebrahim raiszi
bezárt üzlet - koronavírus

Alapblog Tyúk és tojás

Az ábrán azt látjuk, hogyan viszonyulnak a Trump és Biden szavazók a vakcinákhoz. Például a Biden szavazók 3,...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
GettyImages-494454154 (1)