szijjártó péter facebook oldal
Gazdaság

Regionális megállapodás jöhet a védettségi igazolványok elismeréséről

MTI
Közép-Európának élen kell járnia a koronavírus elleni oltásokról kiadott igazolások elfogadásában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közép-európai országok úgynevezett C5 formátumának (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Ausztria és Szlovénia) Pozsonyban tartott külügyminiszteri szintű találkozója után.

A múlt évben - a koronavírus-járvány kitörése után és az arra adható válaszok közös keresésének céljával - létrejött C5-ös csoport pozsonyi találkozójának központi témája a koronavírus terjedésével összefüggésben bevezetett korlátozások enyhítési folyamata, azon belül az utazási korlátozások feloldása volt.

Szijjártó Péter a találkozót követő sajtótájékoztatón azt mondta: a kormányok felelőssége és feladata a jelenlegi helyzetben elsődlegesen az, hogy megvédjék polgáraik életét és egészségét, és mihamarabb hozzásegítsék őket ahhoz, hogy visszakapják normális életüket.

A külügyminiszter rámutatott: ennek a két célnak az egyidejű teljesítéséhez csak az oltások segíthetnek hozzá.

A sikerhez vezető eszköz az oltás

- szögezte le.

A magyar diplomácia vezetője kiemelte: Magyarország soha nem geopolitikai kérdésként tekintett az oltásokra, és ennek köszönhető, hogy az egyik leginkább beoltott országnak számít Európában, hiszen felnőtt lakosságának már több mint fele megkapta a vakcinát.

Szijjártó Péter kijelentette: mivel a vonatkozó európai szabályozás a normális élethez való visszatéréshez várat magára, a szabad utazás megvalósításához vezető út az egyes országok oltottsági bizonylatainak kölcsönös elismerése. Hozzátette: ezzel összefüggésben arra kérte közép-európai partnereit, hogy kössenek regionális megállapodást ezeknek a dokumentumoknak az elismeréséről.

Nem látom okát annak, hogy miért ne utazhatnának szabadon a már beoltottak

- mondta Szijjártó Péter, rámutatva: a beoltottak utazása semmilyen módon nem veszélyezteti az adott ország járványügyi intézkedéseit. Rávilágított: Magyarország már hét országgal kötött ilyen megállapodást, és bízik benne, hogy nemsokára továbbiak bejelentésére kerül sor.

Úgy gondolom, hogy a kétoldalú és a regionális megállapodások időszaka jön el

- jelentette ki Szijjártó Péter. Kifejtette: ezek a megállapodások nincsenek konfliktusban a lehetséges európai szabályozással, mivel semmilyen európai szabályozás nem szabhatja meg kötelezően, hogy egy ország kiket enged be, vagy kiket nem enged be a területére.

A magyar diplomácia vezetője a magyar-szlovák viszony alakulását firtató újságírói kérdésre azt mondta: a magyar-szlovák kapcsolatok soha nem voltak még olyan jók, mint most. Hozzáfűzte: emellett persze vannak még megválaszolásra váró kérdések, de "erről szól a politika".

Szijjártó Péter pozsonyi látogatásának hátralévő részében a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetőivel is találkozik.

Címlapkép: Facebook

micr
bear_1
markus söder armin laschet
GettyImages-1233503994
covid-19
ebrahim raiszi
bezárt üzlet - koronavírus

Alapblog Tyúk és tojás

Az ábrán azt látjuk, hogyan viszonyulnak a Trump és Biden szavazók a vakcinákhoz. Például a Biden szavazók 3,...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
bear_1