Előfizetői tartalom

Megérkezett a vendégek haragja: lemondások bénítják a nyaralásokat, de többen indulnak útnak a védettségivel

Bár a pünkösdi hosszúhétvége – a hazai turisztikai szezon nyitánya – átlagban 70-80 százalékos foglaltságot hozott a hazai szállásadóknak, továbbra is főleg a vidéki hotelek profitáltak a járványzárlat utáni újranyitásból. Jól alakul a magyar átoltottság és már bőven 5 millió fölötti a beoltottak száma, de a turisztikai szakemberek várakozása szerint az már látszik, hogy mindenki nem fogja felvenni a koronavírus elleni oltást, még akkor sem, ha emiatt vissza kell mondania a lefoglalt nyaralását. A védettségi igazolvány mellett ezért páran azt szorgalmazzák, hogy június végén felül kellene vizsgálni a jelenlegi rendelkezéseket, és esetleg a nyár vége felé negatív PCR-teszt bemutatásával is legyen lehetőség szállást foglalni.

Az idei év még több bizonytalanságot rejt, mint a tavalyi – derült ki a Portfolio-nak nyilatkozó szállodák várakozásaiból, akiket arról kérdeztünk, hogy a jelenlegi oltási ütem mellett milyen turisztikai szezonra számítanak. Bár például a Futball Európa Bajnokság négy magyarországi mérkőzése vagy éppen a Forma 1 újra hozhat korlátozott számban turistákat Budapestre...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái