Előfizetői tartalom

Átterjedt a kolbászháború a G7-csúcsra, még súlyos következményei lehetnek ennek a vitának

Portfolio
Nyílt szópárbajjá fajult a vasárnapig tartó G7 csúcstalálkozón Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök között a Brexit északír megállapodásával kapcsolatos aktuális ügy, a feldolgozott húskészítményekre vonatkozó vámszabályok kérdése, ami miatt a Reuters azt írja összefoglalója címében, hogy a kolbászháború a G7-es csúcstalálkozóra is átterjedt. A brit hírügynökség szerint az egész helyzet olyan feszült, hogy egyes félelmek szerint teljes kereskedelmi háborúvá fajulhat a dolog az EU és az Egyesült Királyság között. Egyelőre nem tudni, hogy a szombati szűkkörű EU-brit egyeztetés az északír protokoll kérdéséről hoz-e előrelépést, mert a Politico információi szerint a britek az EU-tól várják a megoldást, miközben az EU a már megkötött megállapodás betartását szorgalmazza.

Az említett szópárbaj előzménye, hogy Macron és Johnson tárgyalása során utóbbi azt kérdezte szombaton, hogy hogyan reagálna a francia elnök, ha a toulouse-i kolbászt nem lehetne eladni a párizsi piacokon. A brit Telegraph című lap információi szerint Macron erre pontatlanul úgy válaszolt, hogy Észak-Írország nem is része az Egyesült Királyságnak. Vasárnap aztán a francia...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés