fed
Gazdaság

Itt a Fed döntése, ugrik a dollár!

Portfolio
A vártnak megfelelően az eddigi szinten hagyta az irányadó kamatot a Fed Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC), és a havi 120 milliárdos eszközvásárlás keretösszege sem változik. Ugyanakkor az idei inflációs prognózist jelentsen megemelte a jegybank, azonban szerinte csak átmeneti lesz az ugrás. A dollár pillanatokon belül erősödéssel reagált a döntésre.

A végére lenyugodott a dollár is

A sajtótájékoztató végére megállt a dollár erősödése, de érdemi korrekciót sem láttunk, 1,20 felett kicsivel stabilizálódott az árfolyam.

A mai sajtótájékoztató találó összefoglalása

Megint az inflációról

Az inflációs előrejelzéssel kapcsolatban Powell kiemeli: ez 18 különböző ember prognózisa, amiben természetesen vannak kockázatok. Ezzel utal arra a felvetésre, hogy az áremelkedés kontrollja esetleg kicsúszhat a Fed kezéből. Az elnök szavai azért érdekesek, mert ezzel finoman kihátrált a jegybank saját prognózisa mögül, jelezte, hogy akár ennél magasabb áremelkedés is jöhet.

Alakul a törés a Feden belül?

A mai döntést és az előrejelzéseket sokan úgy értelmezik, hogy törés kezd kialakulni az FOMC-n belül az igazgatóság és a regionális jegybankelnökök között. Előbbiek inkább alacsonyan tartanák a kamatot, utóbbiak közül viszont egyre többen emelnének. A dot-ploton belül nem tudjuk az egyes várakozásokat, de Chris Low, az FHS Financial elemzője szerint van esély arra, hogy a 2023-ra tartást váró öt teg mindegyike az igazgatóságból került ki. Ez pedig azt jelentené, hogy ők próbálnak szembe menni a helyi Fed-elnökök szavazatával. Ez egyelőre csak spekuláció, de a következő években akár éles vitákat is kiválthat a jegybankon belül, ha igaz.

Ez tűnik most a legvalószínűbb forgatókönyvnek

A Fed mai döntésével megágyazott annak, hogy az év végén elindítsa a taperinget, 2022 végére teljesen leépítse az eszközvásárlást, majd 2023 végén elkezdjen kamatot emelni. Ha ez megtörténik, akkor a monetáris politika még mindig erősen támogató lesz - idézi a Marketwatch Michael Gregoryt, a BMO szakemberét.

Próbálja magyarázni a dot-plotot

A dot-plotban szereplő várakozások nem erős előrejelzések, vagy várható kamatpálya, ez a döntéshozók aktuális várakozása - mondja Powell azzal kapcsolatban, miért emelkedtek a 2022-es és 2023-as kamatvárakozások.

Havonta vizsgálják az adatokat

Minden hónapban értékeljük a beérkező adatokat, és azoknak megfelelően döntünk majd - mondja Powell azzal kapcsolatban, mikor kezdődhet a havi 120 milliárd dolláros QE-program visszafogása. Ez azért szintén éles váltás a "nem beszéltünk arról, mikor beszéljünk róla" fordulathoz képest.

Tovább esnek a részvényindexek

A döntés után a Dow Jones már 1,1%-os mínuszban van, az S&P-500 0,9%-kal, a Nasdaq pedig 0,7%-kal jár keddi értéke alatt.

A most robbanó árak csökkenni fognak

Powell külön kitér a faanyagok árára, melyek az utóbbi hetek ugrása után már kezdenek csökkenni, szerinte ugyanez fog történni a használt autók árával is, melyek egy év alatt 30%-kal emelkedtek.

Így néz ki a hosszabb euró-dollár

Május eleje óta nem volt ilyen erős az amerikai deviza.

Lassan 1,20 felé halad a dollár

Már majdnem 1%-os erősödésben az amerikai deviza, 1,202 alatt.

Szóba került a tapering

Az ülésen szóba került a QE-program leépítése (tapering) - mondja Powell. Az elnök kommunikációja is érezhetően szigorodott ezzel kapcsolatban, már nem említi, hogy még hosszú út áll a jegybank előtt a visszafogásig.

Még nem fordulat, de óvatos váltás

Az első óvatos váltás Powelltől: a sajtótájékoztató elején kiemelte, hogy az infláció magasabb és tartósabb lehet, mint korábban várták. Ennek fényében még meglepőbb a 2022-es 2,1%-os előrejelzés.

Hogy reagált a kötvénypiac?

Az amerikai tízéves hozam 5 bázisponttal 1,55%-ra emelkedett a döntés után, a kétéves referenciaérték pedig egyéves csúcsra ugrott.

Már jövőre kamatemelés jön?

A másik erős üzenet az előrejelzésben, hogy a márciusi négy után már heten várnak kamatemelést 2022-ben. Ez ugyan még kisebbség, de érezhetően erősödött a szigorítás esélye.

Az idei infláció ugrása a meglepetés

Az első kommentárok alapján az idei inflációs prognózis jelentős ugrása (2,4%-ról 3,4%-ra) a legnagyobb meglepetés és a legerősebb üzenet. Az viszont kérdés, hogy fog innen jövőre 2,1%-ra lassulni az áremelkedési ütem, a jelek szerint

tényleg átmeneti drágulásra számít csak a jegybank.

Rossz hír a részvénypiacnak

A szigorúbb jegybank rossz hír a részvénypiacoknak, a Fed közleménye után a Dow Jones 0,9%-os gyengülésben van, akárcsak az S&P-500, míg a Nasdaq 0,7%-kal jár keddi értéke alatt.

Gyengült a forint a dollár erősödésével

Az amerikai deviza erősödése rossz hír a forint számára, az euró-forint jegyzés 352,8-ig emelkedett, ami már 0,3%-kal magasabb a tegnapinál.

Közben a dollár tovább erősödik

Már 0,7%-kal alacsonyabb a jegyzés a kedd estinél.

Az infláció emelkedése csak átmeneti lesz

A közlemény kiemeli, hogy az oltásoknak köszönhetően az amerikai gazdaság kilátásai javultak az utóbbi időszakban, elsősorban a járvány által leginkább érintett szektorokban rosszak már csak. Az inflációval kapcsolatban a Fed azt hangsúlyozza, hogy az csak átmenetileg ugrott meg, ez látszik abból is, hogy a hosszabb távú, 2022-es és 2023-as előrejelzésüket alig változtatták márciushoz képest. A döntés egyhangú volt a kamatról és a QE-programról, nem volt ellenszavazat.

A dot-plotban nincs látványos változás

Az FOMC-tagok kamatvárakozásait mutató dot-plot üzenete is változott: a többség szerint 2023 végére egyértelműen kamatemelésre kell készülni. Ugyan a legtöbb pötty még a 0-0,25% mellett van, ha viszont összevonva vizsgáljuk, akkor

már többen várnak kamatemelést 2023-ban, mint ahányan nem.

Nagyot emeltek az idei inflációs várakozáson

A friss prognózisok a GDP-re:

  • 2021: +7%
  • 2022: +3,3%
  • 2023: +2,4%

És az inflációra:

  • 2021: 3,4%
  • 2022: 2,1%
  • 2023: 2,2%

Rögtön ugrik a dollár

Percek alatt 0,5%-kal erősödött a dollár az euróval szemben, így 1,2058-nál jár a jegyzés.

Itt a döntés

A vártnak megfelelően nem változott az irányadó kamat, és az eszközvásárlások keretöszsege is marad havi 120 milliárd dollár. Ebben eddig nincs meglepetés, azonban

az idei inflációs előrejelzést 2,2%-ról 3%-ra emelte a jegybank.

Ehhez képest számít majd a változás

Legutóbb március közepén frissítette előrejelzéseit a Fed, akkor az alábbi prognózisok születtek:

GDP

  • 2021-ben 6,5%-kal nő,
  • 2022-ben 3,3%-kal bővül,
  • 2023-ban pedig 2,2%-kal növekszik.

PCE (Personal Consumption Expenditure) infláció

  • 2021-ben 2,4%,
  • 2022-ben 2%,
  • 2023-ban 2,1%.

A várakozás az, hogy az inflációs előrejelzést feljebb húzzák majd, illetve akár a gazdasági növekedéssel kapcsolatban is optimistább lehet a jegybank. A három hónapja készült dot-plot alapján a döntéshozók még 2023-ban sem vártak kamatemelést, várhatóan ez is változik majd.

Ez lesz a mai menetrend

Magyar idő szerint este nyolckor érkezik a Fed közleménye, a friss gazdasági előrejelzés (GDP, infláció, munkanélküliség), illetve az FOMC-tagok kamatvárakozásai (dot-plot). Mire azt megemésztjük, addigra fél kilenckor kezdődik Jerome Powell sajtótájékoztatója.

Perceken belül jön a hét legfontosabb eseménye – Mit szól a Fed az elszálló inflációhoz?

Este nyolckor érkezik a Fed közleménye, majd fél órával később tart sajtótájékoztatót Jerome Powell, a jegybank elnöke. Az biztos, hogy az irányadó kamatot 0-0,25%-on hagyja a bizottság, a legfontosabb kérdés inkább a döntés kommunikációja lesz. A szakértők többsége a jelenleg havi 120 milliárd dolláros keretösszegű eszközvásárlásban sem vár változtatást, de ez lehet majd az első terület, ahol elindulhat a szigorítás.  

De miért kell lépnie a Fednek? Az infláció májusban már 5%-ra emelkedett Amerikában, ami jelentősen meghaladja a jegybank 2 százalékos célját. Ezzel kapcsolatban eddig rendre azt kommunikálták, hogy az átmeneti és mérsékelt túllövésre nem reagálnak. Az infláció tartósságával kapcsolatban most is vannak még fenntartások, azonban a legutóbbi adat már nem biztos, hogy mérsékeltnek mondható.

usa infla

A QE-programmal kapcsolatban eddig az volt a hivatalos kommunikáció, hogy „nem gondolkodunk azon, mikor kezdjünk gondolkodni a vásárlások visszafogásán”, a legesélyesebb, hogy ezzel kapcsolatban érkezik majd valami keményebb nyilatkozat. Az elemzők szerint az augusztusi jackson hole-i éves konferenciáján kezdheti megvitatni a visszavonulás időzítését a Fed.  

A befektetők most elsősorban az FOMC frissített prognózisaira, illetve Powell szavaira figyelhetnek, azt kereshetik, hol változik finoman a szigorúbb irányba a kommunikáció.

Az eseményről és a piaci reakciókról a Portfolio folyamatosan tudósít majd este.

Címlapkép: Getty Images

GettyImages-1211246431 (5)
forintbankjegy10ezershutter-20170816
vakcina koronavírus oltás
maszk tengerpart nyaralás getty stock

Kiszámoló Zöld lakáshitel

Az MNB októbertől úgynevezett zöld lakáshitelt vezet be 200 milliárd forint kerettel, 25 évig fix, maximum 2,5%-os...

Alapblog Hülye voltam

Archívumunkból (2017): Mennyiszer hallottam ezt a szöveget barátoktól, spekiktől, befektetőktől. Egyszerű magyarázat...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.09.07
Sustainable World 2021
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021.09.15
Property Investment Forum 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Online előadás
Piaci trendek, fordulók azonosítása
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
GettyImages-1234229385