horvátország dubrovnyik nyaralás tengerpart getty stock
Gazdaság

Rossz hír a nyaralásra: Horvátországban is megjelent a delta variáns

MTI
Szlovénia után Horvátország is bejelentette, hogy az országban jelen van az először Indiában azonosított, a korábbiaknál fertőzőbb delta variáns. Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZZJ) igazgatója a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: eddig 23 mintában azonosították a mutációt, amely több megyében is jelen van.  Jelezte: Zágráb nem vizsgálja a mintákat, hanem külföldi laboratóriumba küldi őket. Eddig több mint hatezer mintát küldtek, az e heti eredményeket pedig még nem kapták meg - tette hozzá.  Úgy vélte: a helyzet aggasztó, és amennyiben a vírusmutáció jobban terjed, szigorítani kell a járványügyi intézkedéseken.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője szerint a megyék, a járások és városok feladata, hogy megakadályozzák a járvány terjedését, mégpedig úgy, hogy nem engedélyezik az ellenőrizetlen tömeges összejöveteleket.  Utalt rá, hogy Zárában (Zadar) nőtt a fertőzöttek száma, miután egy kosárlabda-mérkőzésen, figyelmen kívül hagyva a járványügyi szabályokat több ezer néző vett részt. Ez megengedhetetlen - figyelmeztetett.

A jelenleg érvényben lévő korlátozások június 30-án járnak le, a kormány pedig az átoltottság arányától tette függővé a további nyitást. Július 1-jétől azok, akik rendelkeznek uniós digitális Covid-igazolvánnyal, korlátozások nélkül vehetnek részt a rendezvényeken. Azokon a rendezvényeken azonban, amelyeket nem kötnek védettségi igazoláshoz, továbbra is legfeljebb száz fő vehet részt, és be kell tartani a szigorú járványügyi intézkedéseket.

Címlapkép: Getty Images

frankfurt
pepsi kóla cola getty stock
vakcina járvány oltás pakisztán

Kiszámoló Hogyan adózol?

Bár már sokszor írtam az adózásról, úgy tűnik, érdemes még írni róla. A választások közeledtével az ellenzék...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
Online előadás
Tesla, Nio, Xpeng - melyek néznek ki a legjobban és mit várhatunk tőlük a jövőben?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.07
Sustainable World 2021
2021.09.08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021.09.15
Property Investment Forum 2021
vakcina járvány oltás pakisztán