Előfizetői tartalom

Bajban lehet a Sinopharmmal oltottak egy része: vannak, akiknek semmilyen védettségük sincs

Portfolio
Azok a Sinopharmmal oltott 60 felettiek, akiknek nincs antitestes védelmük, T-sejtes immunitással sem rendelkeznek – derült ki a Videoton dolgozóinak körében készült, önkéntes vizsgálatból. A vállalat ugyanis megrendelte a komplex méréseket azoknak, akiknek nem volt kimutatható antitestes védettségük. Sinkó Ottó, a cég társ-vezérigazgatója a Portfolio-nak elmondta: ezek az emberek a két oltás felvétele ellenére a mérések szerint semmilyen védettséggel nem rendelkeznek a vírus ellen, ezért azonnal harmadik dózis beadására lenne szükség, ami azonban a szabályok szerint tilos. Sinkó ezt rendkívül aggályosnak tartja, és úgy véli, hogy lehetővé kellene tenni a harmadik dózis beadását azoknak a Sinopharmmal oltottaknak, akiknek nincs védettségük, még mielőtt eléri Magyarországot a járvány negyedik hulláma.

A Videoton a Covid-járvány kitörése óta nagy hangsúlyt fektet a járvány elleni küzdelemre, az önkéntes tesztelésre, ezért a vakcinázás elindulását követően jelentős számban nyitottak voltak a munkavállalóink arra, hogy a cég költségére az ellenanyag mérésében is részt vegyenek – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés