Portfolio signature

Az energiaátmenet elfelejtett óriása, amelyben komoly potenciál rejlik

Az elmúlt időszakban a megújuló energiaforrások kapcsán a nap- és a szélenergiáról lehet a legtöbbet hallani, ami nem véletlen, hiszen dinamikusan növekvő területekről van szó, és nagy népszerűségnek örvendenek. Emiatt azonban viszonylag kevesebb szó esik a vízenergiáról, holott szerepe továbbra is meghatározó a villamosenergia-termelésben, és akár az energiaátmenet elfelejtett óriásának is lehetne nevezni a szektort. A következő tíz év növekedési kilátásai visszafogottnak mondhatóak, ami többek között annak köszönhető, hogy az új beruházások magas kezdeti tőkét igényelnek, és hosszadalmas az engedélyeztetési és kialakítási folyamat, de a meglévő erőművek egy jelentős része is felújításra szorul. A terület azonban a kihívások ellenére komoly potenciállal rendelkezik, és segíthet a 2050-es klímasemlegesség elérésében – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss vízenergiával kapcsolatos tanulmányából.

Az elfelejtett óriás

A vízenergia szerepe továbbra is jelentős a villamosenergia-termelés területén annak ellenére, hogy viszonylag kevesebb szó esik róla, hiszen

a vízerőművek szolgáltatják a globálisan megtermelt alacsony karbonintenzitású áram közel felét.

Ez azt jelenti, hogy a vízenergia segítségével 55 százalékkal több villamos energiát termelnek, mint atomenergiával, és többet, mint minden másik megújulót összeadva (nap, szél, geotermikus és biomassza). Ez látható az alábbi grafikonon is.

Miről szól még a cikk?

  • Az elfelejtett óriás
  • A vízenergia növekedési kilátásai
  • Kína növekvő befolyása
  • Modernizáció és befektetések
  • Kihívások és lehetőségek

Kedves Olvasónk!

Támogasd te is a minőségi gazdasági tartalomgyártást!

Ez az elemzés a Portfolio Signature cikkei közé tartozik. A cikk folytatódik, de csak egyedi előfizetéssel olvasható.

A Signature tartalmakhoz való hozzáférés díja havi előfizetéssel 2490 forint. Az éves előfizetés díja 29845 forint. Ezzel közvetlenül támogathatod a legmagasabb színvonalú gazdasági, üzleti újságírást.

Signature előfizetés

Általános Szerződési Feltételek   |   Gyakran felmerülő kérdések