vuhan virológiai intézet koronavírus
Gazdaság

Kína kiakadt az új WHO-s vizsgálaton, amely a laborból kiszabadult vírus elméletét kutatja

MTI
Kína nem fogadja el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt, a koronavírus eredetvizsgálatának második szakaszára vonatkozó tervet - közölte keddi sajtótájékoztatóján Ceng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes vezetője.

Ceng úgy fogalmazott:

a vizsgálat második szakaszával kapcsolatos munkaterv olyan elemeket tartalmaz, melyek nem tartják tiszteletben a tudományt.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója július 15-én ismét felszólította Kínát, hogy biztosítson nagyobb fokú átláthatóságot a legelső koronavírus-fertőzöttekről szóló tájékoztatásokkal kapcsolatban. Közölte továbbá: a koronavírus eredetének feltárását célzó vizsgálat első szakasza után - amelynek keretében nemzetközi szakértők látogattak a közép-kínai Vuhan városába, ahol az első eseteket feljegyezték, - ismét nemzetközi szakértőket kívánnak Kínába küldeni. Elismerte, hogy "nagy a nyomás" annak az elméletnek a kizárására, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el, ennek lehetőségét pedig nem zárta ki.

Ceng csütörtökön azonban ismételten elutasította ezt az elméletet, hangsúlyozva, hogy a Vuhanban működő laboratóriumban nincsen emberekre közvetlenül átterjedni képes vírus.

Miközben azonban a vuhani laboratóriumot illető vádakat kínai részről határozottan elutasítják, Kínában mind hivatalos, mind pedig a sajtó részéről születtek vádak a marylandi Fort Detrick katonai bázis egyik laboratóriuma kapcsán. Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján felszólította a WHO-t, hogy tartson vizsgálatot a laboratóriumban, miután öt nap alatt közel ötmillió kínai írt alá egy ezt követelő nyílt levelet. Csao ezzel egy időben felszólította az Egyesült Államokat, hogy mutasson be bizonyítékokat arról, a Wall Street Journal amerikai lap által amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva közölt jelentésről, miszerint a Vuhani Virológiai Intézet egyes kutatói 2019 novemberében kórházi ellátásra szorultak.

A szóvivő a jelentést bizonyítékok hiányában hazugságnak nevezte, melynek célja Kína megbélyegzése. A koronavírus eredetének vizsgálatára az év elején Kínába látogató nemzetközi misszió (tagjai között 17 nemzetközi és 17 kínai szakértővel) nem jutott konkrét következtetésre, és egy lehetséges forgatókönyvet hagyott nyitva. A legvalószínűbbnek azt tartották, hogy a vírus feltehetően egy közvetítő faj révén terjedt át az emberre.

A misszió akkor annak lehetőségét, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el, "nagyon valószínűtlennek" vélte. A WHO főigazgatója mindazonáltal nem tartotta elég alaposnak a március közepén ismertetett eredményeket, és további vizsgálatokat rendelt el az ügyben.

A címlapkép forrása: Kyodo News via Getty Images.

75 éves a forint 5 forintos érme mnb
GettyImages-1211246429 (13)
németország nyugdíj_getty
zöld ingatlan
vakcina
maszk_GettyImages-1214207063
pfizervakcina

Kiszámoló Hogyan adózol?

Bár már sokszor írtam az adózásról, úgy tűnik, érdemes még írni róla. A választások közeledtével az ellenzék...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Kagi, Renko, Heikin Ashi - melyik mire jó?
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.07
Sustainable World 2021
2021.09.08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021.09.15
Property Investment Forum 2021
75 éves a forint 5 forintos érme mnb