Előfizetői tartalom

Magyar kutatók megírták, hogyan lehet megelőzni egy súlyos járványt és az országos lezárásokat

A járványügyi rendszer felkészültsége, alkalmassága alapvetően határozza meg bármilyen vírussal szembeni védekezés sikerességét. Egy most megjelent, többek között - a Járványmatematikai és Epidemiológiai Projektben fontos szerepet betöltő - Oroszi Beatrix epidemiológus és Röst Gergely matematikus által írt tanulmányból pedig az olvasható ki, hogy Magyarországnak van még mit tennie ezen a téren, a survaillance rendszerünk ugyanis jelenleg több sebből vérzik. Annak megerősítésével lehet megelőzni az újabb járványhullámokat, vagy legalább az országos lezárásokat. A kutatásból olyan háttérinformációkat is megismerhetünk, amelyeket eddig nem, például, hogy mi vezetett oda november elején, hogy a kormány végül meghozta a szigorú korlátozó intézkedéseket.

A SCIENTIA ET SECURITAS interdiszciplináris folyóiratban megjelent, „Az epidemiológiai surveillance és járványmatematikai előrejelzések szerepe a pandémiás hullámok megelőzésében, mérséklésében – hol tartunk most, és hová kellene eljutni” címet viselő tanulmány összegzi a 2. hullám tapasztalatait, levonja annak tanulságait (hogyan működött például az észlelés...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái