Szergej LAvrov Szijjarto Peter Budapest szputnyik vakcina Debrecen gazszerzodes 210824
Gazdaság

Szijjártó: előrehaladott tárgyalásaink vannak a Szputnyik V vakcina debreceni gyártásáról

Portfolio
MTI
Budapesten fogadta kedden Szergej Lavrov orosz külügyminisztert Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és kettejük tárgyalása után a sajtótájékoztatón több fontos ügyben is elhangzottak információk. Az egyik szerint várhatóan még idén ősszel alá tudja írni Magyarország és Oroszország az újabb hosszú távú, 15 éves gázvásárlási szerződést, ami a csaknem véglegesen elkészült Északi Áramlat 2-ből adódó helyzetre is reagál, másrészt előrehaladott tárgyalások vannak a két ország között az orosz Szputnyik V vakcina debreceni oltóanyaggyárban való gyártásáról azután, hogy az egység jövő év végére elkészül. További bejelentések is elhangzottak az eseményen.

15 éves gázszerződés

Szijjártó Péter a 15 éves gázvásárlási szerződés lehetőségéről már a nyár elején beszélt, a mai tárgyalásokat követően pedig megerősítette, hogy erre törekszik a magyar fél és a jövő hétfői oroszországi tárgyalásai nyomán várhatóan még ősszel alá is írhatják a szerződést.

Hangsúlyozta, hogy az Északi Áramlat 2-vel, amely még több orosz gáz Németországba eljuttatását teszi lehetővé Ukrajna kikerülésével, új helyzetet teremt számunkra is, hiszen a tranzitból eredő bevételektől mi is eleshetünk. Hangsúlyozta, hogy ezért is volt helyes döntés belekezdeni annak a vezetéknek az építésébe, amely a szerb-magyar határtól októbertől lehetővé teszi évi 8,5 milliárd köbméter földgáz szállítását Magyarországra, mert így továbbra is fontos szállítási útvonal maradunk.

A gázszerződéssel kapcsolatban külön tudósításunk:

Négy másik terület a magyar-orosz együttműködésre

Mind Szijjártó, mind Szergej Lavrov méltatta a szoros és jó magyar-orosz kormányzati együttműködést és az ebből is fakadó sikeres orosz vakcinabeszerzést. Ezzel kapcsolatban Szijjártó az MTI tudósítása szerint elmondta: előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy a Debrecenben felépülő Nemzeti Oltóanyaggyárban a jövő év végétől ennek a készítménynek az előállítása is megkezdődhessen.

A szoros együttműködésre második példaként említette, hogy a Mol gumibitumen üzemet létesít Tatárföldön, illetve az Arnyeszt orosz kozmetikai vállalat a tervek szerint gyártóbázist hoz létre Alsózsolcán.

A harmadik terület a közlekedési ipar, azon belül is a vasúti kocsik gyártása – jelezte. Orosz együttműködésben ugyanis egymilliárd euró értékben szállít Magyarország a dunakeszi gyárból vasúti kocsikat Egyiptomba, és egyeztetések folynak kétszáz hálókocsi megrendeléséről is.

Végül a légi közlekedésről is beszélt, hangsúlyozva, hogy a WizzAir bázist hoz létre Szentpéterváron, a Budapest és Moszkva közötti járatok számát pedig a jelenlegi heti négyről hétre emelik, továbbá közvetlen összeköttetést teremtenek a magyar főváros és Jekatyerinburg között.

Afgán, ukrán és uniós helyzet

Afganisztánnal kapcsolatban Szijjártó hangsúlyozta, hogy a helyzet egyértelmű és komoly migrációs fenyegetést jelent, az onnan induló bevándorlók ugyanis gyakorlatilag akadálytalanul eljuthatnak Törökországig, onnan pedig már csak egy lépés a Nyugat-Balkán, majd még egy Magyarország déli határa. Aláhúzta: Magyarország készen áll megállítani az esetleges migránsáradatot a határainál, de jobb lenne, ha erre távolabb kerülne sor.

A külgazdasági és külügyminisztert az ukrajnai helyzetről is kérdezték, erre válaszolva kiemelte, hogy

Magyarország mindig kiállt Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ez soha nem volt kérdés.

Ugyanakkor rámutatott, hogy a szomszédos országban sérülnek a magyar és más nemzeti közösségek jogai, ami elfogadhatatlan, és Kárpátalján is folyamatosak a magyarok kárára elkövetett incidensek.

Szijjártó emellett kijelentette, hogy Magyarország tagja az Európai Uniónak, és az is marad, így abban érdekelt, hogy a közösség erős legyen, ennek mikéntjéről azonban vita van a kontinensen. Mint mondta, a kormány álláspontja szerint az EU akkor tud sikeres lenni, ha erős nemzetek alkotják, míg mások azt gondolják, hogy épp azok meggyengítésén keresztül vezet ehhez az út. Hangsúlyozta: az erről szóló vitában "hangsúlyosan részt fogunk venni".

Címlapkép forrása: MTI/Soós Lajos, Budapest. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. augusztus 24-én.

novákkatalin
befektetés kereskedés kriptodeviza árfolyam
bull
VAL_03974 (1)
hiventures vezetői panelbeszélgetés
budapest
vakcina románia
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.09.22
Öngondoskodás 2021
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.30
Energy Investment Forum 2021 - A MEKH szakmai támogatásával
2021.10.05
Követeléskezelési trendek 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Online előadás
Foglalkozunk a hazai, az európai, az amerikai részvényekkel, és a fontosabb tőzsdeindexekkel.
Online előadás
Az árfolyamcsökkenésből is kivennéd a részed? Ha igen, kezdő online előadásunk neked szól.
klimavaltozas shutter hőség