Előfizetői tartalom

Válság előtti szinten a magyar gazdaság - Mit kell tennie a kormánynak?

Portfolio
A koronavírus-járvány eltérően érintette az egyes országokat, és a válságkezelés hatékonysága számos tényezőtől függött – értettek egyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem konferenciájának előadói. Az ITM elemzése szerint meghatározó volt a gazdaságszerkezet, az ÁSZ kutatása pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a költségvetési mozgástér is kulcskérdés volt. Amíg Palkovics László innovációs miniszter a gyors kilábalásról és az ösztönzésekről beszéltek, amelyek segítik a gazdaságot, addig Domokos László ÁSZ-elnök már a visszavonulás előkészítésének időpontjáról értekezett, Parragh László, az MKIK elnöke pedig egyenesen a túlfűtöttség jeleiről, a magas inflációról beszélt, és az MNB politikáját kritizálta.

Ha versenyben akar maradni egy ország, ott az állam nem lehet távolságtartó, miközben érzőnek, empatikusnak kell lennie, hogy elérje a céljait – mondta el Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetem konferenciáján, ahol bemutatták Az ösztönző állam válságkezelése című tanulmánykötetet. Hozzátette, hogy ebben a rendszerben fontos...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés