Az Év alpolgármestere elismerést Fórizs László (Hajdúböszörmény) érdemelte ki, aki 1998 óta önkormányzati tisztségviselő; és elmondása szerint a választásokon mindig "magasan a legtöbb szavazatot kapta".
Az év jegyzője Tatár Zoltán (Hódmezővásárhely) lett, aki korábban dolgozott Domaszéken, Zákányszéken és a szegedi járási hivatalban is; tevékenykedett ügyvédként, valamint a MÁV Zrt. jogtanácsosaként is.
Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára a rendezvényen elmondta, a településvezetők egyik legfontosabb ismérve a szakmai felkészültség, tudás és tapasztalat mellett a választókhoz való viszony. A díj azért különösen fontos, mert azt maguk a polgárok szavazzák meg; "ami a leghitelesebb visszajelzés" - tette hozzá.
A jó polgármester kapcsolatot tart a lakossággal, figyeli és alakítja a helyi gazdasági és társadalmi folyamatokat, "és ami a legfontosabb, sosem szakadhat el a választóktól" - sorolta.
A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, hogy az elmúlt időszak, a koronavírus-járvány különösen nagy terheket rótt az önkormányzati vezetőkre, akiknek a képviselő-testületek és közgyűlések hatáskörében is el kellett járniuk. Dukai Miklós szerint a hatalom demokratikus gyakorlása nemzeti ügy, ami a nemzet felemelkedéséhez járul hozzá. A jelöltekre online lehetett szavazni.
A rendezvényt 1995-ben szervezték meg először, ötletgazdája a Szféra Európa Kft. volt. Oltványi Tamás, az ötletgazda-rendező Szféra ügyvezetője bejelentette, jövőre Komáromban "találkoznak a városi polgármesterek".
A nyertes
Az Év Polgármestere elismerés kapcsán Balaicz Zoltán elmondta: "az ember a szülőföldjét nem választja. A szülőhelyét, ugyanúgy, mint a szüleit, az ember a Gondviselőtől kapja".
Az élet egyik legnagyszerűbb és legmegtisztelőbb feladatának tartom, hogy szülővárosom, Zalaegerszeg polgármestere lehetek. A zalai megyeszékhely vezetőjének lenni nagy büszkeség, de a dicső múlt miatt komoly felelősség is! Pártolni a modernizációt, de megtartani az értékeket és a hagyományokat. Nem könnyű feladat, de megtiszteltetés, hogy ezt végezhetem - vélekedett a polgármester, aki azt is hangoztatta: "én akárhol is vagyok a világban, csak Zalaegerszegen vagyok otthon!"
Balaicz Zoltán 1978. augusztus 3-án született Zalaegerszegen. Édesapja id. Balaicz Zoltán (1948- ) Zalaegerszegért Díjas televíziós újságíró, a Zalaegerszegi Városi Televízió megalapítója és főszerkesztője, édesanyja Molnár Éva (1953-2020) adminisztrátor. Felesége, Balaicz Zoltánné Mándli Edit, pedagógus végzettségű, korábban több intézményben is tanított, jelenleg pedig a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának munkatársa, egyben a Zalaegerszegi Női Szalon elnöke. Gyermekük Balaicz Vendel.
Első munkahelye 2001 szeptemberétől a Széchenyi István Szakközépiskola volt, ahova Csapó József (szintén Zalaegerszegért Díjas) igazgató vette fel.
A tanítással párhuzamosan, ugyancsak 2001-ben Szalay Annamária akkori országgyűlési képviselőtől, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány elnökétől és dr. Gyimesi Endre akkori polgármestertől kapta azt a felkérést, hogy a Városházán felsőoktatási ügyekkel foglalkozzon. Így 9 éven át, 2001-től 2010-ig volt a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója. Ezen évek alatt indult el Zalaegerszegen a műszaki-mérnöki oktatás, bővült a többi képzés, sikeres pályázatokon vettünk részt, és önálló karrá vált a számviteli főiskolai intézet is. Munkája elismeréseként kitüntetésben részesítette a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Pannon Egyetem is.
15 évvel ezelőtt, 2006-ban megválasztották Zalaegerszeg belvárosi térsége önkormányzati képviselőjének, majd 2010-ben újra elnyerte a helyi polgárok bizalmát. A 2006–2010 közötti ciklusban az önkormányzat Oktatási és Ifjúsági Bizottságának elnöki posztját töltötte be, 2010-ben pedig alpolgármesternek választották. 7 éve, 2014 októberében 64 százalékos szavazati aránnyal Zalaegerszeg polgármestere lett, 2019 októberében pedig 70 százalékos többséggel választották újra.
Címlapkép: Balaicz Zoltán polgármester beszél a felújítás előtt álló Göcseji Múzeum projektindító rendezvényén Zalaegerszegen 2019. október 7-én. Forrás: MTI/Varga György
Megjött a rendelet az árrésstop módosításáról
A Magyar Közlönyből derültek ki a változtatások.
Kiadta a kormány a banki különadó emeléséről a rendeletet, 860 milliárd forintos mozgásteret csinálnak a büdzsében
A kormány friss rendeletben írja újra a büdzsét és a különadókat.
Már az IMF is reagált az ukrajnai korrupciós botrányra - Hamarosan megérkezik Kijevbe a küldöttség
Nagyon nagy szükséga van az ukránoknak a valutaalapra.
Trump rátámadott a Demokrata Párt erős emberére a választási körzetek miatt
Kemény csata indul Kalifornia miatt.
Megdöbbentő részletek derültek ki a budapesti tömeges ételmérgezésről: ez okozhatta hatszáz gyerek megbetegedését
Székletből származó baktériumok okozhatták a súlyos fertőzéseket.
Kémfilmbe illő akció: váratlan helyen csaptak le a Hillary Clinton e-mailjeit kiszivárogtató hackerre
Az FBI-tól kapta a fülest a rendőrség.
Heteken belül új kereskedelmi megállapodást köthet Trumppal az EU
Az új uniós terv komoly hatással lehet a magyar gazdaságra is.
Samsung-telefonja van? Akkor erről a veszélyről mindenképpen tudnia kell!
Nagyon komoly sérülékenységet fedeztek fel kiberbiztonsági kutatók.
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


