london brexit tower híd nagy-britannia
Gazdaság

Itt a friss adat: több mint 155 ezer magyar marad a Brexit után is Nagy-Britanniában

MTI
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint a kérvényezési határidő június végi lejárta óta is több mint százezer - augusztus végéig több mint 6 millió - EU-állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért. A felülvizsgált csütörtöki adatsor szerint meghaladja a 155 ezret azoknak a magyaroknak a száma, akik a június 30-i határidőig benyújtották letelepedési kérvényüket a brit belügyi tárcához.

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos jogi elnevezéssel: letelepedett státusért - kell folyamodniuk.

Ennek határideje elvileg június 30-án lejárt. A brit kormány azonban már korábban jelezte, hogy méltányolható indokok esetén meghatározatlan ideig elfogadja a késve benyújtott kérvényeket is, és azóta is folyamatosan biztatja a jogosultakat arra, hogy mindenképpen adják be folyamodványukat, mert a hatóságok a határidő letelte ellenére befogadják és elbírálják a kritériumoknak megfelelő, jogos letelepedési kérelmeket.

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett új összesítése szerint a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül június 30. és augusztus 31. között - vagyis a határidő lejárta utáni két hónapban - 108 940-en adták be a letelepedett státusra szóló kérelmüket.

Augusztus utolsó napjáig így 6 159 800 letelepedési kérelem érkezett az uniós állampolgároktól, és a folyamodványok közül addig 5 709 200-at bíráltak el.

Az augusztus 31-ig elbírált és jóváhagyott folyamodványok 52 százalékában a kérelmezők végleges - vagyis határidő nélküli -, az esetek 42 százalékában előzetes (pre-settled) letelepedett státust kaptak.

Ez utóbbit azok kaphatják, akik 2020. december 31. előtt érkeztek letelepedési szándékkal, de a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában. Ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.

A csütörtöki tájékoztatás szerint a brit belügyminisztérium a múlt hónap végéig elbírált folyamodványok 3 százalékát utasította el. A kérelmek 2 százalékát a benyújtók visszavonták, 1 százaléka érvénytelennek bizonyult.

A tájékoztatáshoz fűzött, országokra lebontott adatsor szerint - amely egyelőre a június 30-i állapotot mutatja, tehát még nem terjed ki a június és augusztus vége közötti időszakra - a lengyelek és a románok állnak a lista élén 1 107 060, illetve 1 082 260 letelepedési folyamodvánnyal.

A londoni belügyminisztérium csütörtökön ismertetett statisztikája szerint a június 30-i határidőig 155 490 magyar állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért.

A tárca már korábban jelezte, hogy azoknak a megszerzett jogai is maradéktalanul érvényesülnek ügyük elbírálásáig, akik a határidő lejártáig benyújtották a letelepedett státusra szóló kérelmüket, de még nem kaptak értesítést az elbírálás eredményéről. A minisztérium ugyanezt a garanciát időközben kiterjesztette azokra is, akik június 30. után adták vagy adják be folyamodványukat.

Címlapkép: Getty Images

bogota
koronavírus fertőtlenítő maszk covid járvány
debreceni egyetem
brexit
shutterstock új lakás

Kasza Elliott-tal IBM - elemzés

Október 21-én óriási esett az árfolyama, 20-án 141,9 volt a záró, 21-én 128,33-on zárt, ez majdnem 10%-os esést...

Ricardo Kornai-interjú

Nem emlékszem, hogyan jutottam Michael Parkin 1990-ben megjelent Economics tankönyvéhez, de nyilván úgy vettem. A 12...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Első lépések a tőzsdei befektetés terén.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
koronavírus fertőtlenítő maszk covid járvány