csőd
Gazdaság

Csődbe ment a legnagyobb román biztosító

MTI
Romániában a pénzügyi felügyelet bevonta a legnagyobb biztosítótársaság, a City Insurance működési engedélyét, miután a vállalat nem tett eleget a hatósági tőkeemelési kéréseknek - adta hírül szombaton a román közszolgálati rádió.

A biztosítótársaság júniusban került hatósági felügyelet alá, akkor vállalta, üzleti tervet mutat be arról, hogy képes finanszírozni további működését és eleget tenni a kártérítési követeléseknek. A román hatóságok tőkeemelést is vártak a biztosítótól, de ez nem történt meg: a felügyelet a múlt héten közölte, hogy

a holland I3CP Holding BV kisebbségi tulajdonos nem fizette ki a remélt 150 millió eurót.

Most a felügyelet bevonta a biztosító működési engedélyét, amely így már nem köthet új szerződéseket az ügyfelekkel.

A pénzügyi felügyelet a működési engedély bevonása mellett elutasította az üzleti és az átszervezési tervet, fizetésképtelenné nyilvánította a biztosítót, valamint elindította azt az eljárást, amely alapján kéri a bíróságtól a csőd megállapítását. A román törvények szerint ezt ugyanis csak az illetékes bíróság mondhatja ki.

Romániában a biztosítottak állami garanciaalapjához nyújthatják be kárrendezési igényeiket, de az csak a csőd megállapítása után fizethet. Mivel a bírósági eljárás elhúzódhat, a román hatóságok társadalmi vitára bocsátottak időközben egy olyan jogszabálytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy az állami garanciaalap a kárrendezési igényeket elkezdhesse fizetni már a működési engedély bevonásáról szóló rendelkezésnek a hivatalos közlönyben való megjelenésétől számított hatvan nap után.

A fokozottan koncentráltnak számító román biztosítópiacon ez már a negyedik csőd lehet, miután 2015-ben és 2016-ban a két legnagyobb román biztosító, az Astra és a Carpatica, tavaly pedig a CertAsig ment tönkre.

A City Insurance a Vivendi International S.R.L román vállalat tulajdonában van, amely mögött a román sajtó szerint Adrian Nastase volt román miniszterelnök sógora, Dan Odobescu áll. A City Insurance az elmúlt években gyorsan növekedett, kihasználva az addigi két legnagyobb biztosító csődjét. A cég főleg a gépjármű-felelősségbiztosítások piacára összpontosított, ahol 45 százalékos részesedést szerzett, de a teljes biztosítási piacon is elsőnek számít 20 százalékos részesedéssel.

Címlapkép forrása: Getty Images

world trade center new york terrortámadás forrás getty stock
Novi facebook alkalmazás kriptopénz stablecoin
FrankfurtiTőzsde
Paks II
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni.
Online előadás
Megnézzük az összes izgalmas befektetési, illetve spekulatív pozícióra vonatkozó lehetőséget.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
bef 2021