elektromos tolto
Gazdaság

Jönnek az egységes töltők az Európai Unióban - még az Apple-nek is be kell állnia a sorba

MTI
A fogyasztók érdekében és az elektromos hulladék felszámolása céljából az Európai Bizottság az elektronikus eszközök egységes töltésével kapcsolatos jogszabályt terjesztett elő csütörtökön.

A javaslat a töltők csatlakozóinak és a gyorstöltő technológiának az egységesítését célozza. A tervek szerint az okostelefonok, táblagépek, fényképezőgépek, fejhallgatók, hordozható hangszórók és kézi videojáték-konzolok

szabványos portja az USB-C lesz.

Ezen túlmenően az Európai Bizottság azt szorgalmazza, hogy a töltőket és az elektronikus eszközöket külön-külön értékesítsék. "Mindez kényelmesebb lenne a fogyasztók számára, továbbá csökkentené a töltők - gyártásból és ártalmatlanításból adódó - környezeti lábnyomát, ezáltal támogatná a zöld és digitális átállást" - olvasható a brüsszeli testület sajtóközleményében.

A döntés az Apple informatikai vállalatot érzékenyen fogja érinteni, hiszen a legnagyobb gyártók között szinte ők az egyetlenek, akik ragaszkodnak a saját szabványukhoz, és már korábban is ellenezték az EU egységesítésre irányuló terveit. Az amerikai óriáscég szerint az egységes töltőre vonatkozó javaslat megállítja az innovációt és még több környezetszennyezést okoz.

A javaslatot az Európai Parlamentnek és az uniós tagállamok szakminisztereit tömörítő Tanácsnak rendes jogalkotási eljárás, azaz együttdöntés útján kell elfogadnia. Az elfogadásától számított 24 hónapos átmeneti időszak elegendő időt fog biztosítani az ágazatnak arra, hogy felkészüljön az új előírások alkalmazására.

2020-ban mintegy 420 millió mobiltelefont és egyéb hordozható elektronikus eszközt értékesítettek az EU-ban. A fogyasztók évente 2,4 milliárd eurót költenek külön értékesített töltők beszerzésére, a fel nem használt töltők évente akár 11 000 tonna elektromos hulladékot is jelenthetnek.

minimálbér
vlagyimir putyin
vlagyimir putyin
maszk
covid koronavírus maszk getty stock
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Vételi és eladási zónákat azonosítunk, melyek a trendekkel kiegészítve szuper hatékony párost alkotnak.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Portfóliókezelő menedzser

Portfóliókezelő menedzser
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
vakcina