magyarország magyar falu vidék nem is tudom hol van ez
Gazdaság

Jövőre 270 milliárdot költ az állam a Magyar falu programra

MTI
A jövő évi költségvetésből, már mintegy 270 milliárd forint használható fel a Magyar falu program működtetésére - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Leányfalun.

Gyopáros Alpár kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy a program keretében az a 2900 magyarországi település pályázhat közösségi célok megvalósítására, amelyek lélekszáma nem éri el az ötezret. Ugyanakkor vannak olyan speciális pályázataik is, mint például a kisboltok létrehozásának támogatása, amelyek a kétezernél kisebb lélekszámú településeknek szólnak.

Az első évben, 2019-ben 150 milliárd forint, 2020-ban 220 milliárd forint volt a program keretösszege, 2021-ben pedig már 250 milliárd forintnyi fejlesztés hajthatnak végre a falvak. A keret tartalmazza a felülről nyitott falusi családi otthonteremtési kedvezményre felhasználható támogatás összegét, illetve a mellékutak felújítására szolgáló forrást is - sorolta.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a jogosult települések 99 százaléka részt vett már a tenderen és a pályázatok 99,8 százaléka, vagyis csaknem valamennyi sikeres volt. Ugyanakkor - folytatta - a Magyar falu program különlegessége, hogy azt maguk a kistelepülések írják, vagyis az önkormányzatok igénye alapján írják ki évről-évre a pályázati lehetőségeket.

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára a fórumot megelőzően beszámolt arról, hogy a pilis-dunakanyari térség 11 támogatásra jogosult települése 97 pályázat keretében, 1,5 milliárd forintnyi forrást nyert el a program indulása óta.

A címlapkép forrása: Getty Images.

shutterstock új lakás
infláció

Kasza Elliott-tal IBM - elemzés

Október 21-én óriási esett az árfolyama, 20-án 141,9 volt a záró, 21-én 128,33-on zárt, ez majdnem 10%-os esést...

Ricardo Kornai-interjú

Nem emlékszem, hogyan jutottam Michael Parkin 1990-ben megjelent Economics tankönyvéhez, de nyilván úgy vettem. A 12...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Első lépések a tőzsdei befektetés terén.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
meetingmegbeszélés