szijjártó péter
Gazdaság

Szijjártó Péter: az egész világot be kellene oltani

MTI
A vakcinák jelentik az egyedüli megoldást és tudják megvédeni az emberiséget a világjárvánnyal szemben - jelentette ki felszólalásában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának általános vitáján New Yorkban.

A külügyminiszter felszólalásában hangsúlyozta, a koronavírus az egész bolygót megtámadta, beleértve annak valamennyi nemzetét és lakosát, így együtt is kell felvenni a harcot a világjárvánnyal szemben. Mint mondta, az egyetlen választ a vakcinák és így az immunizáció jelenti, így a sikeres védekezés elsősorban kapacitás kérdése.

A világ teljes lakosságának beoltására képesnek kell lennie a nemzetközi közösségnek,

amihez biztosítani kell, hogy a vakcinákat minél több helyen gyártsák.

Kiemelte: nem szabad ideológiai vagy politikai kérdésként kezelni a különböző vakcinákat, hiszen azok az életmentés eszközei.

A nemzetközi, regionális és nemzeti hatóságoknak szakmai, tényeken alapuló eljárást kell folytatniuk az engedélyezések terén,

kizárva minden egyéb szempontot.

Szijjártó Péter emellett hangsúlyozta, hogy a pandémia nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági krízist is eredményezett, ezáltal az elmúlt másfél évben 42 százalékkal csökkent globálisan a közvetlen tőkeberuházások értéke, a világkereskedelem forgalma pedig 5,3 százalékkal. Ennek kapcsán pedig fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az államok előtt álló legfontosabb feladat a meglévő munkahelyek megőrzése és újak létrehozása.

Felszólalásában aláhúzta, hogy a családokra kiemelt figyelmet kell fordítani, ahogy ezt a magyar kormány is teszi, mivel a szülők kettős terhet viselnek. Egyrészt dolgozniuk kell, másrészt az óvodák és iskolák bezárása miatt gondoskodniuk kell a gyerekekről napközben is.

Címlapkép forrása:

bear_1
trader
hőmérőzés koronavírus maszkviselés
napelem_solarpanel

Holdblog Fogyó optimizmus

A tőzsdei hangulatindikátorok egy üzenete az szokott lenni, hogy ha sokan tartanak a részvényektől, akkor jó venni...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni.
Online előadás
Egyszerű és hatékony stratégia.
Kadri Simson Palkovicxs Laszlo211018