gdp németország
Gazdaság

Lassabban nőhet idén a német gazdaság

MTI
A tavasszal vártnál gyengébben teljesít a német gazdaság az idén a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek csütörtökön Berlinben bemutatott közös előrejelzése szerint.

Németország hazai összterméke (GDP) a tavasszal várt 3,7 százalék helyett 2,4 százalékkal nőhet az idén.

A kilátások viszont jobbnak tűnnek, mint fél éve,

az Európai Unió legnagyobb gazdasága így 3,9 százalék helyett 4,8 százalékkal bővülhet 2022-ben.A folyamatokra még mindig a másfél éve tartó koronavírus-világjárvány gyakorolja a legnagyobb hatást. Továbbra sem várható a járvány előtti állapotok visszaállása mindazokon a területeken, amelyeken fertőzésveszéllyel fenyegető közvetlen fizikai kapcsolat van az adott vállalat dolgozói és az ügyfelek között. Ezért a GDP nagyjából 70 százalékát kitevő és a munkahelyek csaknem háromnegyedét biztosító szolgáltatási szektor teljesítménye az őszi-téli időszakban is a megszokott szint alatt marad, annak ellenére, hogy a járvány enyhült, az oltási kampány pedig halad előre.

Ugyancsak nagyban fékezik a német gazdaságot a szűk ellátási keresztmetszetek.

A nyersanyagok, alkatrészek, például a számos területen alapvető alkotóelemnek számító mikrocsipek hiánya jelentősen visszaveti a feldolgozóipart, ezért legkorábban 2022-ben áll vissza a normál kapacitás-kihasználtság - áll az előrejelzésben.

A német-svájci-osztrák közös kutatási projektben (Gemeinschaftsdiagnose - GD) készített számítások szerint a főleg az energia drágulása miatt szeptemberben évtizedes csúcsra, 4,1 százalékra emelkedett infláció a következő időszakban csökken, így 2021 egészét tekintve 3 százalékos, 2022-ben 2,5 százalékos lehet a fogyasztói árak emelkedése.

A munkanélküliségi ráta a tavalyi 5,9 százalékról az idén 5,7 százalékra, jövőre 5,3 százalékra csökkenhet.

A GDP-arányos államháztartási hiány a járvány okozta gazdasági válság enyhítését szolgáló intézkedések miatt az idén 4,9 százalékra emelkedhet a tavaly 4,3 százalékról, jövőre viszont 2,1 százalékra süllyedhet. A GDP-arányos államadósság az idén 71 százalék, jövőre 67 százalék lehet.

A GD-t évente kétszer, tavasszal és ősszel készítik el. A munkában ezúttal a berlini DIW, a müncheni ifo, az esseni RWI, a kieli IfW és a Halléban működő IWH, valamint a  zürichi KOF és a bécsi IHS kutatói vettek részt. Elemzésük alapján készíti el a német kormány a saját prognózisát, amelyet október második felében mutatnak be.

Címlapkép forrása: Getty Images

koppenhága_dánia_shutter
elon musk getty editorial
tanár iskola tanító pedagógus szomorú
euró eurózóna válság
toy shortage

Kasza Elliott-tal IBM - elemzés

Október 21-én óriási esett az árfolyama, 20-án 141,9 volt a záró, 21-én 128,33-on zárt, ez majdnem 10%-os esést...

Ricardo Kornai-interjú

Nem emlékszem, hogyan jutottam Michael Parkin 1990-ben megjelent Economics tankönyvéhez, de nyilván úgy vettem. A 12...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Első lépések a tőzsdei befektetés terén.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
tanár iskola tanító pedagógus szomorú