Előfizetői tartalom

Lehull a lepel: kiderült, mikor és hogyan tervezi a visszavonulását az amerikai jegybank

Szeptember 22. óta tudjuk, hogy az amerikai jegybank még idén elkezdi kivezetni a világ egyik legnagyobb hatású monetáris politikai eszközét, a mennyiségi lazítást. Ennél többet viszont nem tudtunk, egészen a hét szerdáig, amikor is megjelent a Nyíltpiaci Bizottság ülésének összefoglaló jegyzőkönyve. A FOMC-jegyzőkönyv eddig nem ismert konkrétumokat árul el a tervezett taperingről, és azt is láttatni engedi, hogy a döntéshozó urak jobban aggódnak az inflációs nyomás miatt, mint azt kifelé láttatják. Pedig a neheze még csak most jön a jegybank számára, így aztán kifejezetten izgalmas lesz az év vége a Constitution Avenue-n.

A héten közzétette a Federal Reserve a szeptemberi ülésének jegyzőkönyvét, amelyből újabb részleteket tudtunk meg a Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) tagjainak aktuális álláspontjáról. A szeptemberi ülés hosszú hónapok óta az egyik legfontosabb volt, ugyanis ezen az ülésen jelentette be a Fed, hogy a 2020 márciusán elindított eszközvásárlási programot hamarosan kivezetik.

Az ülés utáni jegyzőkönyv és az azt követő sajtótájékoztató kifejezetten érdekes volt. Arra ugyan előzetesen is számítani lehetett, hogy a Fed utal majd az eszközvásárlási program végére, de nem lehetett előre tudni, hogy mit mond majd, azaz a laza és a szigorú hangnem is benne volt a pakliban. És a Fed mindkét várakozásnak eleget tett:

  • a kamatdöntés utáni közleményben elmondta, hogy ha a reálgazdasági feltételek ezt szükségessé teszik, akkor a jegybank elkezdi az eszközvásárlási program kivezetését, de még sok a bizonytalanság. A laza hangvételű üzenetre a dollár gyengülni kezdett, a részvénypiacok erősödtek.
  • Majd Jerome Powell elnök bő fél óra múlva kamerák elé állt, és elmondta, hogy minden adott az eszközvásárlási program elkezdéséhez, és nagy az egyetértés a FOMC-on belül, hogy ezt következő év közepéig le is kell zavarni. A hírre visszaestek az indexek a döntés előtti szint alá, erősödősébe kezdett a dollár.

A galamblelkű közlemény és a héja hangulatú Powell sajtótájékoztatója között éles volt a fogalmazásbeli különbség, ezért arra lehetett gyanakodni, hogy a FOMC-on belül nincs teljes összhang a kérdésben.

Miről szól még ez a cikk?

  • A Fed szeptemberi ülése után ellentmondásos üzeneteket kaptunk
  • A jegyzőkönyvből kiderül, mi okozta ezt az ellentmondást.
  • Kiderült, mikor kezdené a jegybank a taperinget, és pontos számokat is láttunk
  • De a bizonytalanság egyre erőteljesebb a reálgazdasági kilátások kapcsán

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés