lany_buszon_maszk-pf
Gazdaság

Nem tudják kötelezővé tenni a maszk viselését a BKV-n, de erősen ajánlott

Portfolio
A tömegközlekedési eszközökön nem tudják kötelezővé tenni a maszkviselést, de arra kérik a budapestieket, hogy az utazáskor használják a maszkot - mondta Karácsony Gergely főpolgármester egy keddi sajtótájékoztatón, amelyen kifejtette, hogy a fővárosban a helyzet nem rosszabb az országos átlagnál, de úgy érzik, itt az ideje, hogy kivegyék a részüket a járványvédelemből, és a kormányt is cselekvésre ösztökéljék.

A főpolgármester a Fővárosi Operatív Törzs ülését követően felidézte, hogy tavaly ilyenkor hasonló számok mellett már komoly intézkedéseket vezettek be.

Ehhez képest ma semmilyen intézkedést nem látunk

– emelte ki, megjegyezve, hogy önkormányzati hatáskörben nem tudják a maszkviselésre kötelezni a budapestieket, mert ehhez nem kaptak engedélyt a kormánytól. Pintér Sándor belügyminisztert is felkeresték ezzel kapcsolatban, de erre még nem kaptak érdemi választ. Így cselekedni csak a saját hatáskörükbe tartozó intézményekben tudnak.

Minden statisztika azt mondja, hogy a maszk viselése a közösségi közlekedésen előnyös.

Ezért a BKK a következő időben minden felületen nagyon hangsúlyosan fogja kérni a budapesti utazókat, hogy viseljék a maszkot. „Ma ennyit tudunk tenni”, emellett arra kérjük a kormányt, hogy fontolja meg a maszkviselés kötelezővé tételét zárt térben az európai gyakorlatnak megfelelően – fűzte hozzá.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően korlátozásokat vezet be a főváros az általa fenntartott idősotthonokban, november 2-tól kijárási tilalom lép életbe – erről pedig Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes tájékoztatott.

Azok a bentlakók, akiknek van védettségi igazolásuk, a családhoz eltávozhatnak, de a visszatéréskor izoláció vár rájuk a többiek védelmében - írja a Telex. Az intézményekben érintésmentes látogatást lehetővé tesznek, kötelező maszkviseléssel.

A fővárosi önkormányzat egyébként már szeptember 9-én „érintésmentes látogatást” rendelt el az idősotthonaiban. Bevezették a testhőmérséklet mérést, illetve a gondozottak eltávozás utáni fokozott ellenőrzését.

Szeptember 15-én a Városházán a látogatóknak és az értekezleteken résztvevőknek kötelezővé tették a maszk használatát.

A főváros gazdasági társaságaitól bekért adatok szerint az előző heti 70 megbetegedéshez képest a múlt héten már 93 dolgozónál mutatták ki a koronavírust.

Címlapkép: Getty Images

capitolium usa
tálib fegyveresek

Holdblog Fejlődő országok

Az amerikai részvénypiac meneteléséről naponta értesülhet az olvasó, ha máshogy nem is, de egyedi részvénysztorik...

Tematikus PR cikk
Ingyenes online előadás
Könnyebb, mint gondolnád.
Online előadás
Hosszú távú befektetési módszerek, portfólióépítés.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Back-office munkatárs

Back-office munkatárs
2021. december 9.
Agrárszektor Konferencia 2021
2021. december 2.
Waberer's - Első kézből a jövő stratégiája
tedrosz