iskola jelentkezés önkéntes tanuló diák suli
Gazdaság

Úgy tarolja le az iskolákat a koronavírus, ahogy akarja

Portfolio
A járvány már súlyosabb Magyarországon, mint a második hullámban, de gyakorlatilag semmit sem lehet tudni az iskolák fertőzöttségéről. A napi adatközlés sosem tér ki az iskolai helyzetre, pedig olyan időszak is lehetett, amikor az intézmények közel 5%-a érintett volt, még úgy is, hogy alig-alig tesztelnek, rendkívül döcögős a karanténok elrendelése, az oltás miatt pedig sok esetben nincs is karantén. Természetesen továbbra is igaz, hogy a gyerekek ritkábban kerülnek súlyos állapotba, hazánkban azonban arról sincs adat, hogy hány fiatal szorul kórházi kezelésre. Annyit tudunk, hogy sajnos a negyedik hullámban egyre többen.

Már rosszabb a vírushelyzet jelenleg, mint a járvány második hullámában, és az előrejelzések szerint a következő hetekben még romolhat a helyzet. A kórházak terhelése egyre magasabb, miközben a kormányzat nem rendelt el olyan korlátozásokat, amelyek gyorsan visszaszorítanák a vírus terjedését. A járvány az iskolákban is terjed, erről azonban csak szórványos információk vannak, amikor kiderül, hogy egy-egy nagyobb területi járványgóc kialakulása miatt egy településen egyszerre több iskolát, óvodát is érint a vírus. A koronavirus.gov.hu viszont semmilyen adatot nem közöl az iskolák fertőzöttségéről. A járvány negyedik hullámában már a második és a harmadik hullámhoz képest is sokat romlott a vírushelyzettel kapcsolatos transzparencia. Amíg korábban közöltek információt arról, hogy hány iskolában, óvodában van jelen a vírus, és emiatt hány intézményben rendeltek el rendkívüli szünetet vagy digitális oktatást, ma ezt nem lehet tudni.

Az utolsó publikus adatok idén márciusiak (még a tavalyi tanévről), az adatközlést akkor az iskolabezárás szakította meg. A negyedik hullámban viszont nem kezdték el közölni ezeket a számokat.

Az elmúlt hetekben néha-néha egy-egy újságírói megkeresésre közölt annyit a kormányzat, hogy az intézmények 1-2%-ában van jelen a vírus. Ennél többet azonban nem lehetett megtudni. Ebben a helyzetben érdekes volt Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár nyilatkozata, akinek a közlése szerint a Coviddal érintett osztályok, iskolák aránya sosem haladta meg az 5%-ot a 4. hullámban. Ez azért már jóval magasabb szám volt, mint amit általában az Emmi mond. De még ez is homályos, hiszen vélhetően leginkább az 1-6. évfolyamokat fedi le az arány, máshol az oltás miatt másképp járnak el, így amíg az előző hullámokban egy osztályban a vírus miatt karantén volt, addig nem biztos, hogy ugyanolyan vírushelyzetben most is iskolaszünet van.

Rendkívül érdekes tehát, hogy Maruzsa 5%-os arányról beszélt. Ez azt jelenti, hogy volt olyan időszak szeptember óta, amikor 100-ból 5 iskolában egyszerre igazoltan jelen volt a koronavírus, ami erős vírusterhelést jelent. Az őszi szünet „kisöpörte” a karanténokat, ezért ismét alacsony szintről emelkedik a koronavírussal érintett iskolák aránya, de azt nem lehet tudni, hogy hol tart. A Portfolio többször kérdezte a Nemzeti Népegészségügyi Központot, a Koronavírus Sajtóközpontot, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy hány intézményben van digitális oktatás, rendkívüli szünet, illetve egyéb korlátozás – vagyis azokra az adatokra voltunk kíváncsiak, amelyeket az előző hullámokban közöltek –, azonban mindeddig nem kaptunk választ a kérdéseinkre. Azt is megkérdeztük az Emmi-től, hogy már több iskolában van-e jelen a koronavírus, mint akkor, amikor a digitális oktatást az előző hullámokban elrendelték, de erre sem kaptunk választ. Utoljára tehát a harmadik hullámban voltak elérhető adatok az óvodákról és az iskolákról.

Hogy mégis miképp érdemes értékelni a fel-fel merülő 1-2%-ot, illetve a Maruzsa által közölt 5%-ot? Ez rendkívül nehéz kérdés, mert nem ismerjük, hogy miképp terjed a vírus az intézményekben, és azt sem, hogy mi a fő trend az iskolákban. Azonban meg lennénk lepve, ha nem a járványgörbével mutatna nagyon erős korrelációt az iskolák és óvodák érintettsége. A történet érdekessége, hogy – egyéni, iskolai beszámolók alapján – a népegészségügy olyan lassan dolgozik és olyan abszurd elvárásokat támasztanak egy-egy karantén elrendelése kapcsán, hogy mire kiszabják a karantént, addigra van, hogy le is telik a 10 nap, amit karanténban kellene tölteni egy közösségnek. Ez segíthet alacsonyan tartani (néhány százalékon) a koronavírussal, korlátozások elrendelésével hivatalosan érintett iskolák arányát. Ráadásul a karanténintézkedések elrendelése azokban a korosztályokban, ahol elérhető az oltás, sokkal bonyolultabb. Így minden bizonnyal sokkal több intézményben terjed a vírus, mint amennyit érintenek a korlátozások. Tanári tesztelés már nincs az iskolákban, mint ahogy a korábbi hullámokban elvétve volt, a kormány szinte egyetlen válasza a járványra az oltás. Csakhogy a 12 év alatti gyerekeket továbbra sem lehet oltani, ráadásul az oltottak is fertőznek, de kisebb mértékben – ezzel a helyzettel pedig nem igazán tudnak mit kezdeni az iskolák vezetői sem.

Minközben az iskolákban semmilyen központi kormányzati védelmi intézkedés nincs, még lázmérés sem, egyre több a beteg gyerek. A fertőzöttek gyors detektálása, közösségből való kiemelése, karanénok elrendelése most mindennél fontosabb lenne, hiszen a vírus delta variánsa már egyre több gyereket is megbetegít. Magyarországon arról sincs adat, hogy milyen a kórházi kezeltek kormegoszlása, vagyis semmit sem tudni arról, hogy hány koronavírusos gyermek van kórházban. Pedig a gyerekek is súlyos állapotba kerülhetnek, és ugyanúgy terjesztik a betegséget. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke azt mondja, hogy hétről hétre több koronavírus-fertőzött gyermekkel találkoznak. Zacher Gábor, a hatvani kórház orvosa a Portfolio-nak beszélt arról elsőként, hogy „nemcsak a 20-as, 30-as éveikben járók közül kerülnek be egyre többen a kórházba, hanem a járvány 4. hullámában egyre több az olyan gyermekbeteg is, aki ellátásra szorul.”

Címlapkép: Getty Images

bull
moderna
joe biden
magdalena andersson

Kiszámoló Újabb kamatemelés

Ma a jegybank szerencsére újra kamatot emelt, az elmúlt másfél hétben most harmadjára. Ennek oka a borzasztóan gyenge...

Tematikus PR cikk
2021. december 9.
Agrárszektor Konferencia 2021
2021. december 2.
Waberer's - Első kézből a jövő stratégiája
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Back-office munkatárs

Back-office munkatárs
Online előadás
Mire számíthatunk a következő napokban és hetekben?
Online előadás
Telepítés, testreszabás, megbízások, beállítások.
egészségügy kórház koronavírus kórházi ágy