Előfizetői tartalom

Megszólaltak a magyar virológusok az omikronról: korlátozások nélkül rohanunk az 5. hullámba

Portfolio
Hamarosan elnyomhatja a koronavírus delta variánsát az omikron, amelyet a szomszédos országokhoz hasonlóan már Magyarországon is azonosítottak. Nem bonyolult és nem is drága a variánsok jelenlétének kimutatása, ám a szakértők szerint ez mégis akadályba ütközik, ha azt nem állami, hanem magánlaboratórium mutatja ki. Falus András immunológus szerint jelenleg ugyan a delta variáns uralkodik, azonban azt hamarosan elnyomja majd az omikron. Rusvai Miklós virológus a Portfolio-nak pedig azt nyilatkozta: most már biztos, hogy lesz következő járványhullám, amelyet különböző járványügyi intézkedésekkel már most is kezelni kellene. Ugyanakkor mivel sem a lakosság, sem a kormányzat részéről nincs erre igény, így az ötödik járványhullám hamarosan bekövetkezik. Hogy pontosan milyen eszközökkel lenne érdemes védekezni az omikron ellen, illetve, hogy miként befolyásolhatja a magyar oltóanyaggyártást, szakértőket kérdeztünk.

Falus András immunológus szerint teljesen várható volt, hogy az omikron variáns megjelenik hazánkban is, hiszen a környező országokban is detektálták már, ezért a magyarországi megjelenést sem lehetett semmivel sem megakadályozni. A szekvenálás (genetikai karakterizálás, azonosítás, így a variánsok kimutatása is) szakmailag egyszerű és anyagilag is könnyen hozzáférhető...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés