gazora romania gazbeszerzes
Gazdaság

Új gázbeszerzési lehetőség nyílhat Magyarországnak Románia felől

Portfolio
Még az idei első félévi parlamenti ülésszak alatt meg fogják változtatni a romániai tengeri gázkitermelésre vonatkozó adózási szabályokat, ami így sok év után végre megnyithatja az utat a Fekete-tengeri gázkitermelés előtt – derült ki a román energetikai miniszter Reutersnek adott pénteki nyilatkozatából. Ez pedig akár Magyarország számára is új, releváns gázbeszerzési forrás lehet majd, hiszen mielőtt a 15 éves orosz gázszerződést tavaly ősszel megkötötte volna a magyar kormány, évekig bízott a Fekete-tengeri új gázkitermelés megindulásában.

Virgil Popescu energetikai miniszter a hírügynökségnek azt mondta: az új hárompárti román koalíciós kormány megállapodott abban, hogy még az idei első fél évben lépni fog a tengeri gázkitermelést súlyosan korlátozó, 4 éve meglévő adónem kérdésében, és cserébe azt várja, hogy a gázkitermelésről a végső befektetői döntések év végéig szülessenek meg (ne csússzanak át 2023-ra).

Korábban például az amerikai Exxon Mobil és az osztrák többséggel működő OMW Petrom is komoly erőfeszítéseket tett a Fekete-tengeri gázlelőlehelyek feltárására és majdani kitermelés előkészítésére, de a különböző adminisztratív és pénzügyi akadályok végül ellehetetlenítették ezt (részben ezért volt kénytelen a magyar kormány is újra hosszú távú orosz szerződést kötni, mert a romániai kitermelés nem tudott megindulni).

A fentiek miatt a román kormány jelentős adóbevételektől esett el, most pedig a gázválságban több mozgástere lenne például a lakosság segítésére, ha ezek a gázmezők már termelésbe álltak volna – jegyezte meg az előző kormányokra kritikusan Popescu. A miniszter azt is mondta, hogy a várható kitermelési adócsökkentésért cserébe továbbra is azt várja majd el a román állam, hogy a kitermelt gáz 40%-át Romániában kell hagyni (ottani felhasználásra).

A román adócsökkentési tervek és a kitermelés lehetővé tétele egyrészt a rendkívül magas gázárakkal és ellátási nehézségekkel függhet össze, másrészt azzal, hogy az Európai Bizottság éppen most végzi azt a konzultációt, ami után megadná a fenntartható energia címkét a gáznak is, és így sok befektetői forrás is a szektorba áramolhatna, új kitermelési projektek előtt megnyitva az utat.

Korábbi kutatásokra alapozott becslések szerint a Fekete-tenger alatt a román területen mintegy 200 milliárd köbméternyi gáz lehet.

Címlapkép forrása: Jaap Arriens/NurPhoto via Getty Images

elemző
francia ország koronavírus járvány hullám omikron
kariko katalin
who getty stock
feher haz
auchan
antony blinken
horvátország zászló

MNB Intézet A fánk-hatás

A pandémia alaposan megbolygatta az ingatlanpiaci folyamatokat. Két kutató arra a kérdésre kereste a választ, hogy...

Online előadás
Hosszú távú portfólió építés ETF-ek segítségével, osztalékrészvények, gyorsnövekedésű részvények.
Ajándék ötlet
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2022. február 22.
Portfolio Agrár Klub: Sorsdöntő év következik? - A magyar agrárium kilátásai 2022-től
2022. február 24.
Private Investor Day 2022
2022. április 6.
Agrárium 2022
auchan