Az orosz gazdaság 5,1%-kal eshet 2022-ben a Fitch Solutions előrejelzése szerint az orosz invázióra válaszul hozott nyugati szankciók miatt, és a recesszió még 2023-ban is kitarthat, amikor 1,3%-ot zuhanhat a gazdaság. Ez az előrejelzés ugyan nem tekinthető kifejezetten pesszimistának (néhány elemző két számjegyű visszaesést vár az országban), a korábbi előrejelzéshez képest nagyot rontott a várakozásán a Fitch Solutions: az elemzőház a február 24-én kirobbant háború előtt még úgy kalkulált, hogy idén 2,7%-kal nőhet a gazdaság a tavalyi 4,8% helyett. Az elemzők úgy számolnak, hogy a szankciók 2022-ben és 2023-ban is érvényben maradnak.

Az elemzők szerint az orosz recessziót nem egyedül a széles körű nyugati szankciók váltják majd ki, hanem hozzájárul ahhoz a magánszektor külön szankciós mechanizmusa, és a hazai, valamint a külföldi befektetők kockázati étvágyának változása is. A szerzők elemzésükben emlékeztetnek, hogy Oroszország a február végi invázió után nagyon hamar a világ legsúlyosabban szankcionált országa lett, a szankciókhoz az EU és az USA mellett 20 másik ország is csatlakozott.
A 2022 februárja óta Oroszország bevezetett szankciók összegzése | |
Érintettek | Részletek |
Magánszemélyek | Eszközbefagyasztás, utazási korlátozás a Kremlhez hűséges személyekre, köztük magára Putyinra. Nagyjából 2500 személyt érint ez. |
Bank- és pénzügyi szektor | Nagy bankok eszközeinek befagyasztása (pl. Sberbank, VTB) |
Nagy bankok eltiltása a nemzetközi tőkepiacokról | |
Az orosz kötvények másodpiaci kereskedelmének tilalma | |
Több bank kitiltása a SWIFT-rendszerből | |
Nagy bankok kitiltása a devizapiacról (USD, EUR, GBP, JPY) | |
Technológia és kereskedelem | Embargó az amerikai gyártmányú high-tech ipari kellékekre |
Embargó az űripari, védelmi és a kettős felhasználású termékekre | |
Az orosz hajók kikötői tilalma az EU-ban és az USA-ban | |
Amerikai és brit embargó az orosz olajra | |
Energia | Az Északi Áramlat 2 felfüggesztése |
Forrás: Fitch Solutions, Portfolio |
Az elemzőház megítélése szerint az eddigi legsúlyosabb szankciók a bankrendszert – köztük a jegybankot – érintő lépés volt, amelynek eredményeképp a bankok nem férnek hozzá a dollár, euró, jen és font tartalékaikhoz. Ez a lépés összesen 468 milliárd dollárnak megfelelő devizatartalékot tett elérhetetlenné.
Az alábbiakat járja körbe az elemzés:
- Hogyan alakul az orosz növekedési pálya a szankciók hatására?
- Külkereskedelem, fogyasztás, beruházás - hogyan érintik őket a szankciók?
- Jön a hiperinfláció?
- Kell aggódniuk az oroszoknak a megugró munkanélküliség miatt?
- Mekkora mozgástere van az oroszoknak az energiahordozók exportjának korlátozására?
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!